A profi futball helyett inkább Jézust választotta a tehetséges játékos, majd a hazáját is elhagyta

2025. május 08. 15:19

Úgy érzi, a legjobb döntést hozta.

2025. május 08. 15:19
null

A 23 éves Silvan Wallner tavaly novemberben, igen fiatalon hagyott fel a profi futballal. Pedig nem ment neki rosszul, a svájci utánpótlásválogatottakat végigjárta. Öt hónappal ezelőtt azonban az osztrák élvonalbeli Blau-Weiss Linzben bejelentette a visszavonulását, méghozzá nem hétköznapi indokkal.

A 22 évesen stopliscipőjét felakasztó Wallner 2022-ben még svájci bajnok volt az FC Zürichel, tavaly pedig azért vonult vissza, hogy a vallásban megtalálja a lelki békéjét – emlékeztetett a watson.ch.

Az egykori védő most az ausztráliai Brisbane-ben él, ahol egy vallási iskolába jár.


„A hazámtól 16 ezer kilométerre lévő Ausztráliába költözésem életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Itt minden csodálatos, és nagyszerűen érzem magam” – jelentette ki a vele készített interjúban.

Wallner jelenleg egy bibliaiskolát végez, amit elmondása szerint elképesztően élvez.

„Amit itt tapasztalok, az sokkal több mint egy egyszerű tanítás” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nagyon élvezi, hogy különböző kultúrákból érkező emberekkel tanulhat együtt és alkotnak egy közösséget.

A futballtól való visszavonulásom formált azzá, aki most vagyok, és ez hozta el nekem a lelki békémet”

– mondta.

„Soha nem gondoltam volna, hogy a döntésemnek ekkora visszhangja lesz” – fogalmazott és hozzátette, hogy csodálja Jézust, valamint az életéről szóló történeteket, és a Biblia tanítása szerinti keresztény életet él.

Természetesen a visszavonulásom elhatározása előtti napok egy igazi érzelmi hullámvasút volt. De tudtam, mi a helyes döntés, mire van szükségem. Ma már nyugodtan mondhatom, hogy nem bántam meg. Sőt, nagyon boldog vagyok az új életemmel!”

Arról is beszélt, hogy klubja viszont nem örült a döntésének, ugyanakkor elfogadták és nem gördítettek elé akadályt. A végén azért megjegyezte, el tudja képzelni, hogy egy nap még visszatér a futballpályára és az alsóbb osztályokban régi barátaival együtt futballozzon.

Fotó: instagram.com/silvan.wallner

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tizennyolcfok
2025. május 08. 19:10
a legmagasabb értéke 500e euró volt, egy ilyen értékű játékossal az fc felcsútnál szóba sem állnak. csak a tények kedvéért.
VeraMayer
2025. május 08. 16:22
Jézus megvárta volna később is ...
egonsamu-2
2025. május 08. 15:52
Gratulálok! Isten áldjon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!