„Hihetetlen, amit művelünk” – idén tavasszal olyan történhet a labdarúgásban, ami korábban soha

Ha az Arsenal és a Barcelona jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe, az egyedi helyzetet teremtene.

Rém kellemetlen hiba az Aston Villa–PSG mérkőzés előtt.
Ahogy felvezetőnkben is írtuk, az Aston Villa 43 év után érdekelt újra egy nagy európai kupameccsen, és ugyan kétgólos hátrányba került a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonásán, a szurkolók számára a keddi visszavágó egy rég várt és különleges esemény. Minden bizonnyal a birminghami drukkerek nagyon várták a pillanatot, hogy a Villa Parkban egy ilyen nagy mérkőzés előtt felcsendüljön a BL himnusza, de csalódniuk kellett, ugyanis az illetékesek véletlenül a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga hivatalos dalát játszották le.
A játékosokat is meglepte a hiba
FRISSÍTÉS: a Barcelona és a PSG is vereséggel jutott az elődöntőbe
A Paris Saint-Germain kétgólos előnyből várhatta a visszavágót, amelyen nagyon korán előnybe került. A 28. percben már két góllal vezetett, így összesítésben 1–5 volt az állás. A Villa azonban nem adta fel, és az első félidőben szépített, a második játékrész elejét pedig nagyon megnyomta, aminek az eredménye fordítás lett. A birminghamieknek 3–2-es vezetésnél három nagyon nagy helyzetük is volt ahhoz, hogy kiegyenlítsék a párharcot, de vagy Gianluigi Donnarumma védett óriásit, vagy lyukat fejeltek a labdába, vagy egy párizsi védő blokkolt.
Az Aston Villa tehát nem állt messze a kétszer 15 perces hosszabbítástól, de elsőként a PSG jutott a négy közé.
A nap másik negyeddöntőjében a Barcelona négygólos előny tudatában lépett pályára Dortmundban. Itt is a hazai csapat a 11. percben szerzett vezetést, majd a második játékrész elején Serhou Guirassy a második gólját is megszerezte. A dortmundi remények csak öt percig éltek, ugyanis egy öngóllal szépítettek a katalánok, amivel összesítésben ismét három gól volt a két csapat között a különbség. A hajrában aztán Guirassy már a harmadik találatát jegyezte, de ez csak arra volt elég, hogy a BVB elvegye a Barcelona veretlenségét a naptári évben.
Negyeddöntő, visszavágó
Aston Villa (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–2
Továbbjutott: a PSG, 5–4-es összesítéssel
Borussia Dortmund (német)–FC Barcelona (spanyol) 3–1
Továbbjutott: a Barcelona 5–3-as összesítéssel
Szerdán
21.00: Internazionale (olasz)–Bayern München (német) (Tv: Sport1)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol)
Fotó: Franck Fife/AFP