Drámai végjáték Tatabányán: hétméteresek után kupagyőztes a Ferencváros! (VIDEÓ)

2025. március 02. 18:08

Fantasztikus utolsó percek után védte meg címét a fővárosi együttes, amely összesen egyszer, 1–0-nál vezetett a fináléban.

2025. március 02. 18:08

A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23–23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2–1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt. A két zöld-fehér csapat játszotta az elmúlt három kupadöntőt: 2022-ben 26–22-es, egy évvel később 28–27-es, míg tavaly 25–23-as fővárosi siker született. A két klub egyformán 15 sikerrel büszkélkedhetett, a tét így az volt, 

melyiknek sikerül begyűjtenie a 16. elsőséget. 

A Győr – amely sorozatban 21. alkalommal jutott döntőbe a Magyar Kupában – saját csarnokától távol 2021 májusa óta nem tudta legyőzni legnagyobb hazai riválisát tétmérkőzésen, ekkor hódította el legutóbb az MK-trófeát az ETO. Az elődöntőben a fejét eltaláló lövés után néhány másodpercre eszméletét vesztő Janurik Kinga nem volt bevethető, az Európa-bajnoki bronzérmes kapust Szilágyi Diána pótolta a Ferencváros keretben, amelyből hiányzott Darija Dmitrijeva is. Megtelt a tatabányai Multifunkciós Csarnok azzal együtt is, hogy a finálé után, 18 órától a labdarúgó NB I-ben is Ferencváros-Győri ETO találkozót rendeztek. 

Ezt is ajánljuk a témában

Egyetértést a nézőtéren csak azok a percek hoztak, amíg a közönség együtt énekelte el a Himnuszt, hiszen az első másodperctől sajátjait űzte mindkét szurkolótábor. A felfokozott hangulat a pályán is érezhető volt, kemény játékkal és igen magas színvonalú percekkel indult a BL-negyeddöntős együttesek összecsapása. Dione Housheer nyolc perc alatt négyszer vette be a címvédő kapuját, a Győr 5–2-re vezetett ekkor. Allan Heine, a Ferencváros vezetőedzője a rivális 7–3-as előnyénél időt kért, együttese azonban nem tudott közelebb kerülni. A győri Sandra Toft jól védett, ennek is volt köszönhető, hogy a kisalföldiek 22 perc alatt 12–6-os előnyt alakítottak ki. 

A ferencvárosi kapuban az olimpiai ezüstérmes francia Laura Glauser teljesítménye is javult, ennek ellenére nem tudtak közeledni érdemben a fővárosiak, miközben a győri drukkerek a remeklő Toftot éltették. Az első félidő hajrájában győri hibákat kihasználva átmenetileg közelebb zárkózott az FTC, a szünetre mégis ötgólos különbséggel vonulhattak a csapatok. A pihenő utáni percekben megtorpant az ETO támadójátéka, miközben a Ferencváros szinte valamennyi támadásából betalált, 4–0-s sorozatával egy gólra zárkózott (15–14), időt is kért a győriek szakvezetője, Per Johansson. A megszakítás után is maradt rohanó a játék, viszont a Győr tudta rendezni a védekezését, míg Housheer támadásban bizonyult tarthatatlannak: a 43. percre visszaállította ötgólos előnyét az ETO (20–15). 

Fotó: fradi.hu

Az utolsó tíz percbe lépve négy találat volt a győri fór, ebben nagy szerepe volt annak, hogy Toft két ferencvárosi hétméterest is hárított. A támadójáték azonban akadozott a kisalföldieknél, az FTC két gólra csökkentette hátrányát (22–20). Az utolsó percet 23–22-ről kezdték meg a csapatok, a győri támadás nem sikerült, Angela Malestein egyenlített kilenc másodperccel a dudaszó előtt. A rendes játékidő utolsó 15 és fél percében csak egy gólt kaptak a fővárosiak. Így hétméteresek döntöttek a kupaelsőségről: a győriektől Housheer betalált, Győri-Lukács Viktória, Bruna de Paula, Kari Brattset és Kristina Jörgensen lövését viszont kivédte Glauser. 

A Ferencvárosból Emily Bölk és Klujber Katrin értékesítette a hétméteresét, Andrea Lekic és Malestein hetesét hárította Toft.

A találkozó legeredményesebbjeként Housheer 11-szer volt eredményes, Toft 16 lövést védett. A győztes Ferencváros legeredményesebbje az ötgólos Valerija Maszlova lett, Laura Glauser 19 lövést védett.

Török Bódog női Magyar Kupa, döntő:

  • FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC 23–23 (10–15) – hétméteresekkel: 2–1

Korábban, a 3. helyért:

  • Moyra-Budaörs–Motherson Mosonmagyaróvári KC 22–18 (9–9)

(MTI/Mandiner.hu) 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2025. március 03. 07:46
A két kiváló csapat egymás elleni játéka kissé parodisztikus volt, vagy inkább cirkuszi jellegű, de a Hölgyek bájosak voltak. A Sandra Toftba egészen beleszerettem és mások is meghódították a szívemet.
gullwing
2025. március 02. 21:43
A Fradi az Fradi!
pollip
2025. március 02. 19:34
Ezt a meccset a Győr vesztette el.
Camael
2025. március 02. 19:32
nagyon roszz volt a játékvezetés, és most ez egy finom megfogalmazás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!