Az egész világ Szoboszlai mellé állt – mindenkit kiakasztott a „török gyerek” tiszteletlensége

A Real Madridnál nem Arda Güler az egyetlen, aki lekezelően viselkedik az ellenféllel.

Vb-selejtezős ellenfeleink közül az örmények nagy verést kaptak, az írek kétszer is fordítottak és maradtak a B-divízióban.
A magyar–török Nemzetek Ligája-osztályozóval párhuzamosan hét másik párharcban is eldőlt, hogy a következő NL-sorozatban melyik divízióban szerepelhetnek a felek.
Ezt is ajánljuk a témában
A Real Madridnál nem Arda Güler az egyetlen, aki lekezelően viselkedik az ellenféllel.
Georgia a nyári Eb-szereplése után sem lassított, Willy Sagnol együttese 9–1-es összesítéssel intézte el az örmény válogatott elleni párharcot.
Mint ismert, az őszi vb-selejtezőn a magyar csapat is farkasszemet nézhet Örményországgal, amely marad a C-divízióban, míg a georgiaiak megőrizték a helyüket a B-ben.
Szlovénia és Szlovákia csatájából egy végletekig kiélezett párharcban az előbbi jött ki győztesen. Néhány napon belül 180 percig gyűrték egymást gól nélkül, így jött a hosszabbítás, ekkor pedig öt perc is elég volt, hogy megszülessen a mindent eldöntő találat. Ljubljanában a hazaiak örülhettek: maradnak a B-ben, északi szomszédunk pedig a C-divízióban.
Másik vb-selejtezős ellenfelünk, Írország is megvédte pozícióját az osztályozón, és marad a B-osztályban,
Bulgária ellen kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel végzett. Mindkét találkozón a bolgárok jutottak vezetéshez, de az írek Plovdivban és Dublinban is megfordították az állást.
Ezt is ajánljuk a témában
Általános elképedés lett úrrá Írországon.
A B-C divízió osztályozóinak egyetlen kakukktojása Koszovó, aki Izland spanyolországi kiejtésével feljutott a B-osztályba. A szigetországi időjárás miatt Murciában került sor a visszavágóra, ahol a 2–1-es hazai siker után Vedat Muriqi mesterhármasával 3–1-re nyertek a balkániak. Nagy fegyvertény az izlandiak legyőzése, joggal ünnepelhetnek Koszovóban a kettős siker és a feljutás után.
Az A-B divízió playoff küzdelmei során is voltak izgalmak: a skótok kiestek az A-osztályból, miután Görögország a hazai vereség után Glasgow-ban, az idegenbeli találkozón háromgólos sikerével 3–1-re megfordította a párharcot.
A Szerhij Rebrov vezette ukránok hiába verték az első meccsen 3–1-re a belgákat, a visszavágón 3–0-ra kikaptak,
Romelu Lukakuéknak is összejött tehát a fordítás, bő negyedóra alatt vágtak hármat Genkben, így maradtak a topcsapatok között.
A belga óriás első gólja egészen káprázatosra sikerült: a 75. percben Kevin De Bruyne beadását félfordulatból lőtte a hálóba – ezzel egyenlítettek összesítésben a hazaiak! A playoffkör legnagyobb feltámadására tehát Belgium volt képes, ünnepelhetik hőseiket Brüsszelben.
Az idegenbeli 1–1 után Szerbia hazai pályán kétgólos sikert aratott Ausztria ellen, így megtartotta a helyét az A-divízióban.
A szerbek és a belgák tehát maradnak a legjobbak között, a nyári Európa-bajnokságon emlékezetes meccset játszó magyar és skót válogatott eljutott A-ból B-be, míg a görögök és a törökök fordított utat jártak be a divíziókat tekintve.
Ezt is ajánljuk a témában
Ezúttal is a rövidzárlatok és a helyzetkihasználás döntött.
Fotó: John Thys/AFP