Ennyi volt a varázs: a magyar válogatott visszaesett a B-ligába

A török válogatott meg feljutott az A ligába.

Nikitscher Tamás a szurkolókat sajnálta, Dibusz Dénes kétségbeesésről és dekoncentráltságról, a debütáló Tóth Alex pedig felemás érzésekről beszélt a törökök elleni sima vereség után a Nemzetek Ligájában.
A magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra kapott ki Törökországtól a Nemzetek Ligája osztályozóján, így sima 6–1-gyel bukta el a párharcot, vagyis két szezon után jövőre ismét a sorozat B jelű divíziójában fog szerepelni. A budapesti találkozó szünetében, vagyis kétgólos hátrányban lépett pályára a Real Valladolid középpályása, Nikitscher Tamás, aki többekhez hasonlóan nem élete két meccsét játszotta ezekben a napokban.
Ezt is ajánljuk a témában
A török válogatott meg feljutott az A ligába.
„Ez nagyon fájó” – kezdte a találkozó után az interjúfolyosón. – „Nyilván a két mérkőzés alapján az a csapat a jobb, amelyik több gólt rúg. Ilyenkor nehéz mit mondani, sokat nem is tudunk, inkább csak sajnáljuk a szurkolókat. Igyekeztünk mindent megtenni a meccs elején, úgy érzem, hogy a kezünkben volt az irányítás, de sajnos a labdarúgást gólra játsszák.”
A két mérkőzésen 6 gólt kapó Dibusz Dénes is úgy látta, a találkozó eleje inkább a mieinkről szólt.
„Szerintem az első félidőben ott voltak a lehetőségeink, megvoltak azok a szituációk, amikből megszerezhettük volna a vezetést. Elég hasonló képe volt a találkozónak, mint az Isztambulinak, azt leszámítva ugye, hogy most a törökök a mérkőzés elején egyáltalán nem tudtak veszélyeztetni. Az első félidőt talán mi uraltuk, előttünk adódott több helyzet, viszont a gólt nem mi lőttük.
A tizenegyes után picit az volt az érzésem, hogy elvesztettük azt a higgadtságot, azt a szervezettséget, ami addig megvolt, és kétségbeesetten próbáltunk az eredmény után menni – ennek volt az eredménye a második kapott gól. Nagyon nagy területük volt lekontrázni minket, és onnantól kezdve gyakorlatilag annak a kérdése eldőlt, hogy ki fogja az A-divízióban folytatni.”
Hozzátette: ettől függetlenül az volt a céljuk, hogy a szünet után nyílttá tegyék a találkozót – ez egyáltalán nem jött össze.
„Helyzetek nem nagyon adódtak egyik kapu előtt sem, aztán a végén egy szöglet után már teljesen dekoncentrált volt a csapat, elvesztettük az embereket és megkaptuk a harmadik gólt. Csalódottak vagyunk nagyon, ahogy szerintem látszott is.”
Ettől függetlenül az A-divízióban eltöltött két szezon bőven hozott szép emlékeket játékosoknak és szurkolóknak egyaránt.
„Nagyon sok minőségi ellenféllel találkoztunk, olyan csapatok jöttek ide hónapról hónapra, melyekre korábban éveket vagy akár évtizedeket kellett várni, tétmeccseket játszhattunk velük, és nem is vallottunk szégyent. Csak az olaszok tudtak minket megverni a Puskás Arénában, amit azt gondolom, hogy nagyon nagy dolog. Most újra fel van adva a lecke, hogy majd a B-divízióból fel kell jutni, de ez a két kiírás azért mindenkinek nagyon emlékezetes marad és fantasztikus volt.
Telt házas, nagyon jó hangulatú mérkőzéseket tudtunk itthon játszani, sokszor szinte lehetetlen volt jegyhez jutni. Számunkra is hatalmas élmény volt, hogy ennyire támogattak minket, és ennyire érdeklődtek a mérkőzések és a csapat iránt. Bízunk benne, hogy nemsokára visszatérünk.
A Ferencváros 19 éves középpályása, Tóth Alex a 60. percben lépett pályára – az eredmény ellenére biztosan soha nem fogja elfelejteni, hiszen ez volt pályafutása első válogatott mérkőzése. Szoboszlai Dominik csapatkapitány szerint ráadásul „nagyon jól szállt be”.
Ezt is ajánljuk a témában
„Akik nem tudnak nekünk szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, ha nyerünk.”
„Felemás érzések kavarognak bennem, mert nem sikerült bennmaradnunk az A-divízióban, de tényleg nagyon örülök annak, hogy debütálhattam” – nyilatkozta Tóth. – „Nagyon vártam már, hogy pályára léphessek, de most az volt a cél, hogy mégiscsak megfordítsuk a meccset – sajnos nem sikerült. Próbáltam mindent megtenni, sajnos nem volt elég, mert kaptunk egy gólt, és nem rúgtunk egyet sem.”
Borítókép: Purger Tamás / MTI