A spanyolok azt írják, hihetetlen ajánlatot készülnek tenni Szoboszlaiért

Nagy kérdés, mit lép erre a magyar középpályás.

Egy spanyol portál szerint a madridiak már be is kopogtattak a Bournemouthnál, hogy tájékozódjanak Kerkez Milos helyzetéről.
Az átigazolási hírekre szakosodott spanyol Fichajes szerint két magyar válogatott labdarúgó iránt is nagy az érdeklődés a nemzetközi piacon. A Liverpool középpályását, Szoboszlai Dominikot a szaúdi Al-Hilal meg is környékezte egy kecsegtető ajánlattal, míg klubját 120 millió eurós vételár megfizetésével győzné meg az elengedéséről. A Fichajes úgy tudja, hogy a spanyol Real Madrid pedig kíváncsiságból bekopogtatott a szintén angol Bournemouthnál, hogy tájékozódjon Kerkez Milos helyzetéről.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy kérdés, mit lép erre a magyar középpályás.
Az már egy ideje nyílt titok, hogy nemzeti csapatunk 21 éves játékosáért 40 millió eurót (mintegy 16 milliárd forint) kér jelenlegi munkaadója.
A spanyol portál szerint Kerkez felemelkedése üstökösszerű volt az elmúlt időszakban: a gyorsaságának, kemény védekező játékának és annak köszönhetően, hogy a támadásokhoz is bátran fellép (többek között emiatt van 5 gólpassza a Premier League-ben), már most „az angliai labdarúgás elitjéhez tartozik” – írja a cikket szemléző csakfoci.hu.
Hozzátették:
a fiatal balhátvéd fejlődése több európai topklub figyelmét is felkeltette, de úgy tűnik, hogy a Real Madrid lehet az egyik legkomolyabb érdeklődő a szolgálatai iránt.
A madridiaknak ugyanis szükségük van egy megbízható alternatívára a bal szélen, ezért elképzelhető, hogy a következő hónapokban hivatalosan is tesznek érte ajánlatot.
A Bournemouth mindenesetre nem akarja minden áron eladni Kerkez Milost, a Blancóknak pedig el kell dönteniük, hogy hajlandók-e ekkora befektetést eszközölni egy olyan futballistáért, akinek még van hová fejlődnie.
A spanyol oldal kiemeli: a következő hetek döntő fontosságúak lesznek a magyar balbekk jövőjének szempontjából, akiben minden megvan ahhoz, hogy európai sztárcsapathoz kerüljön.
Fotó: John Macdougall / AFP