Ha a pénzen múlna, már jövőre is lehetne Forma–1-es versenyzőnk

A HUMDA elnöke a Mandinernek elárulta, mennyibe kerülne bevásárolni egy magyar pilótát az F1-be.

Ausztrál Forma-1-es szakembereket hoztak Mogyoródra, hogy megmutassák nekik, így, ilyen minőségben is fel lehet újítani egy pályát. Gyulay Zsolt szerint jól haladnak a Hungaroring felújítási munkálatai, és még Nigel Mansell is elküldi a kézlenyomatát.
„Jelen pillanatban nagyon jó ütemben haladnak a Hungaroring felújítási munkálatai. Azt biztosan mindenki tudja, hogy június 16-án át kell vennünk a pályát, július elején pedig a GT Open elnevezésű versenyen próbáljuk majd ki a megújult infrastruktúrát. A versenyirányítási központ kiköltözik egy konténerbe az ambulancia és a főépület közé, úgyhogy onnantól kezdve érdekes 40. Magyar Nagydíj elé nézünk” – kezdte beszédét Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a mogyoródi létesítményben tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Gyulai arról is beszámolt, hogy a paddock épület rendben van, már csak gépészeti szerelések vannak hátra az első szinten, továbbá az új, 7x21 méteres boxokban is kész a burkolat. Az épület homlokzatának burkolása is folyamatban van, a beüvegezés pedig az idei Forma-1-es versenyhétvégéig meg fog történni. A kivitelezők a júniusi határidőig a tervezetten felüli projektelemekkel is el fognak készülni, és ennek az előteljesítésnek köszönhető többek között az is, hogy a tervezetten felül több száz további ülőhelyet is értékesíteni tudnak a 2025-ös Magyar Nagydíjra. A jegyértékesítés jól halad, a vezetőség ezúttal is telt házra számít.
Ezt is ajánljuk a témában
A HUMDA elnöke a Mandinernek elárulta, mennyibe kerülne bevásárolni egy magyar pilótát az F1-be.
„Sokan kérdezték, hogy mennyire ellenőriznek minket a FOM-osok (a versenysorozatot működtető Formula One Management – a szerk.). Hát, elég sűrűn jönnek, átlagosan kéthavonta” – tette hozzá az elnök-vezérigazgató, kiemelve: minden részletet megtekintenek, és a
legutóbb még az ausztrál kollégákat is idehozták, hogy megmutassák nekik, hogy így, ilyen minőségben is fel lehet újítani egy pályát.
„Az lehet látni, hogy a 12 toronydaruból már csak kettő dolgozik, de március végéig ezeket is elszállítják majd” – folytatta.
Gyulay Zsolt szerint mivel az idei versenyhétvége szervezési-rendezési szempontból nagy kihívás lesz, rengeteg ideiglenes megoldásra kényszerülnek. „Jövőre, a Hungaroring 40. születésnapjára tervezünk igazán nagy ünneplést.
Az idén hivatalosan is elnevezzük a négyes kanyart Mansell-kanyarnak – ebben az ügyben felvettük a kapcsolatot Nigel Mansellel, aki elküldi majd a kézlenyomatát.”
A brit pilóta 1989-ben nyert nálunk, de a többi kanyarról sem feledkeznek meg, melyeknek egy interaktív szurkolói szavazás után, zsűri bevonásával fognak nevet adni.
„A paddock épület ugyanakkor nem készül idén, remélhetőleg majd 2026-ra” – fűzte hozzá Gyulay, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta,
„annál is nagyobb ugrást visznek végbe a létesítmény színvonalában, mint amikor a Népstadionból Puskás Aréna lett.”
„Azt gondolom, hogy Magyarország legnagyobb rendezvényközpontja lehetünk, akár a tízezer négyzetméteres közösségi terünkkel, akár a többi részével a pályának. Egy piaci alapon működő, versenyképes, a saját lábán álló cég szeretnénk maradni” – közölte a Hungaroring Sport Zrt.-re utalva. Gyulay úgy véli, Budapest még nem használta ki azokat az F1 által adott lehetőségeket, amiket más rendező városok megtesznek a világban, ezért reméli, hogy ebben változás lesz majd hamarosan.
A cél Mogyoródon a bevételek maximalizálásán van, mert az új infrastruktúra rezsiköltsége sokkal nagyobb lesz, mint korábban. Jó hír továbbá az is, hogy nem kell újraaszfaltozni a pálya vonalát, mert geotextilt és zúzalékot terítettek rá, hogy a munkagépek dolgozni tudjanak rajta. A beruházás nem fog többe kerülni az eredetileg meghatározott mintegy 80 milliárd forintnál.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj az idén a világbajnoki sorozat 14. futama lesz, és augusztus 1. és 3. között rendezik meg.
Ezt is ajánljuk a témában
A sportvezető szerint jövőre is telt ház lesz a Forma–1-es Magyar Nagydíjon.
Fotók: MTI/Illyés Tibor