Természetesen a norvég válogatott tagjai sem ilyen kezdésre számítottak, és kritikusan nyilatkoztak a saját teljesítményükről.
„Rendkívül nagy csalódás. Tényleg nem úgy alakult semmi, ahogy elképzeltük. Ez most kisebbfajta összeomlás számunkra” – értékelt Kristian Björnsen, a válogatott jobbszélsője.
A világklasszis irányítója, Sander Sagosen is maga alatt volt a vereség után: „Nagy csalódás. Jó csapattal találkoztunk, de egyértelmű, hogy amikor hét-nyolc ezer ember előtt játszunk hazai környezetben, akkor szeretnénk jól kezdeni.
Most már a nyakunkon a kés, a többi meccset kötelező megnyernünk.”
Norvégia a világbajnokság második fordulójában ma este az Egyesült Államok ellen lép pályára, míg vasárnap Portugáliával játszik. Papíron mindkét ellenfél verhető a norvégoknak. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe. Ha két csapat ugyanannyi ponttal végez, akkor az egymás elleni gólkülönbség, vagy ha döntetlent játszottak, akkor az összesített gólkülönbség számít. Az E csoportban szereplő Norvégia a középdöntőben a 3. csoportba kerül. Ha ennek az oslói hatos csoportnak az első két hely valamelyikén végez, akkor játszhat a negyeddöntőben.