Később, 2019-ben az AS Roma már 21 millió euróért vásárolta meg. A fővárosiaknál azonban nem nyújtott olyan jó teljesítményt, hogy megérte volna ezt a pénzt.
A középpályás 2022 nyarán 1,89 millió euróért a belga együtteshez szerződött. Diawara összesen 127 Serie A-mérkőzésen lépett pályára. A Bajnokok Ligájában 11-szer szerepelt, az Európa-ligában 22-szer, a Konferencia-ligában 11 meccsen.
Amúgy a Ferencváros a tavalyi évben a téli és a nyári átigazolási időszakban is meglehetősen aktív volt. 2024-ben érkezett az Üllői útra Stefan Gartenmann, a 13-szoros elefántcsontparti válogatott, Habib Maiga, a brazil Kady Borges, de a legjobb vételnek talán Matheus Saldanha tűnt, akit sajtóhírek szerint 3 millió euróért (1,2 milliárd forint) szerződtettek a szerb Partizan Beogradtól. Debütáló találkozóján csereként duplázott a Budafok ellen a Magyar Kupában, az NB I-ben pedig mesterhármast lőtt a Puskás Akadémiának. Az elképesztő kezdeti termelését ugyan nem tudta tartani, de 18 találkozón így is már kilenc gólja van – írja a Ripost.