8 góllal sem lett nyerőember, és nem is tartja magát sztárnak a Mandinernek nyilatkozó Kuczora Csenge (VIDEÓ)

2024. július 26. 05:38

A 24 éves, olimpiai újonc balátlövő alaposan feladta a leckét a francia kapusoknak. Női kézilabda-válogatottunk nyitó meccse után az ifjú üdvöske mellett a szövetségi kapitány is értékelt.

2024. július 26. 05:38
null
P. Fülöp Gábor

Nyitókép: Mediaworks/Csudai Sándor

***

Szoros mérkőzésen szenvedett háromgólos vereséget Magyarország a házigazda Franciaország ellen a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában. Hiába kezdett jól, s vezetett négy góllal is Golovin Vlagyimir együttese, bő negyedóra után már az olimpiai- és világbajnoki állt jobban, s bár még a hajában is volt, hogy egyetlen gólra felzárkóztunk, a franciák nem engedték ki a kezükből a győzelmet.  

Ezt is ajánljuk a témában

Büszkeség, kitartás

Összességében – a vereség ellenére – biztató produkcióval rukkoltak ki a magyar lányok, akik egy pillanatig sem adták fel, időnként jól is játszottak. A szövetségi kapitány is a csapat tartását, küzdőszellemét méltatta.

Büszkék lehetünk a lányokra, amire készültünk, az remekül működött, aztán a kollégám jól cserélt, és ezután már kevésbé hatékony megoldásaink voltak. 

Bizonytalanabbá váltunk, de a hatvan perc alatt nem volt olyan pillanat, amikor feladtuk, vagy összetörtek lettünk volna

 – fogalmazott Golovin Vlagyimir.

Sztárok között

A teljes képhez tartozik, hogy a franciáktól az elmúlt tíz évben mindig, immár nyolcadszor kaptunk ki. A népes szurkolótábora által támogatott hazai együttesben olyan világklasszisok léptek pályára, mint a klubszinten a Győrt erősítő Estelle Nze Minko (6 lövés/6gól), a tarthatatlan beálló, Pauletta Foppa (5/5) és a Horvátországban született átlövő, Tamara Horacek (4/4). A magyar csapat és a teljes mezőny legeredményesebb játékosa Kuczora Csenge lett. A balátlövő 10 kísérletéből 8 célba is ért, óriási bombáival nem tudott mit kezdeni a Ferencvárosba igazoló Laura Glauser, akit le is cserélt Olivier Krumbholz.

Magamat is megleptem ezzel a teljesítménnyel. Mindig kulcsfontosságú az első jól sikerült lövés, ami most sikerült. 

Próbálom ezt levetkőzni, mert ha nem jön össze, ne legyen az, hogy nem lövök kapura, nem vállalkozok. Az nem egy jó hozzáállás átlövőként” – mondta lapunknak Kuczora Csenge, aki 24 évesen az első olimpiáján szerepel.

„Igazából nem képzeltem el sehogy, hogy milyen lesz, egyszerűen a legjobbat szerettem volna kihozni magamból. Remélem, ez még nem az volt, de közelített afelé.”

A 24 éves játékos hat évnyi váci szereplés után a német Thüringerhez igazolt. Ezzel a párizsi belépővel egy csapásra felhívta magára a figyelmet a legmagasabb szinten is. Sok-sok riporter volt kíváncsi rá, mint egy új sztárra.

„Nem vagyok az, attól még nagyon messze vagyok szerintem! Még rengeteg munka kell ahhoz, hogy esetleg oda eljussak.”

 

Körbeverés, remények

Ha tetszik, ha nem Franciaország papírforma győzelemmel kezdte a B csoport küzdelmeit Magyarország ellen (31-28). Az elit együttesnek számító Hollandia is nyert, de ugyancsak megszenvedett Angolával (34-31). Az viszont már komoly meglepetés, hogy Brazília nem csak hogy legyőzte, alaposan helyben hagyta Spanyolországot (29-18). Kuczora Csenge nem rettent meg az eredmények hallatán.

Az első mérkőzések minden nagy tornán nagyon nehezek. Úgy vélem, nem feltétlenül lehet ezek eredményeiből kiindulni. Egy-egy mérkőzésbe bele is néztünk, nagyjából látjuk, mik lehetnek az erőviszonyok. 

Én kifejezetten azt remélem: nem csak két csapatnál, hanem többnél is előrébb tudunk majd végezni! 

A 31 kapott gól kicsit sok, mindenképpen a védekezésben még fejlődnünk kell.”

A hatosból kettő kiesik, négy csapat továbbjut a negyeddöntőbe. A következő játéknapon, vasárnap (9.00) Brazília lesz a magyar női kézilabda-válogatott ellenfele. 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. július 26. 14:57
JÓ volt, ez LÁNYOK! 4:1-nél RÁTOK fogadtam, 3,45 -ös odds-szal, de az az igazság, hogy benéztem. A franciákra akartam, igaz, csak 1.65 -ö adtak rájuk 1:4-nél. SZÓVAL jó volt ez, nagyon jók ezek a franciák, atletikusak, roppant gyorsak, technikásak. A brazilok meglepetésre nagyon megverték a spanyolokat, remélhetőleg ellenük nem megy nekik ilyen jól. SOKAN meglepődtek, hogy a hollandok csak három góllal verték Angolat. Pedig ez nem meglepetés, Angola jó. SUMMA summarum: HAJRÁ MAGYAROK!
anegy_
2024. július 26. 08:04
Kezdésnek remek volt! Az ellenfélnek + 2 játék(vezető)ossal könnyebb volt. Ennyi volt a különség is a végeredményben. Ria-ria Hungária!!!!!!!!
pollip
2024. július 26. 07:44
Hajrá Lányok, hajrá Magyarország! Jó volt és még jobb lesz:-)
vip era
2024. július 26. 07:38
Sokat fejlődött az elmúlt egy évben. Későn érő típus,van még benne potenciál,jól fog jönni neki az idegenlégióskodás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!