Elképesztő: Sárkány Zalán világbajnok! (VIDEÓ)
A 21 éves úszó aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
Összezárt az uszoda világa, hírzárlat volt a klasszisokat nevelő szakember állapota kapcsán.
Ismert, a közelmúltban két klasszis futballistánk életéért aggódhattunk: Varga Barnabás a Skócia elleni Eb-csoportmérkőzésen vesztette el eszméletét egy szerencsétlen ütközés következtében, míg a Hollandia – Magyarország Nemzetek Ligája-találkozó 7. percében a korábbi válogatott támadó, a jelenleg a nemzeti csapat másodedzőjeként dolgozó Szalai Ádám lett rosszul.
Sajnos decemberben sem ért véget a nem mindennapi drámasorozat: a budapesti úszó-vb második napján vb-bronzérmes klasszisunkért, Németh Nándorért aggódhattunk a Duna Arénában (akinek 47 másodpercig tartott a szereplése, elhagyta az ereje, és oxigénmaszkban szállították el az egészségügyi szakemberek a helyszínről), de mint arról az Index beszámolt, olimpiai negyedik helyezett gyorsúszónk edzője, Plagányi Zsolt is kritikus napokat élt át a közelmúltban – de eddig teljes volt a hírzárlat az ügyben.
Mint azt a kitűnő szakember a május eleji tragédiáról elmondta,
családi kerékpározásra indultunk, egyszer csak elvágódtam, se kép, se hang, ha egyedül vagyok, valószínűleg ott maradok.
A feleségem és a többiek egymást váltva szívmasszázzsal tartottak életben, amíg jött a mentő, és a profi szakemberek vettek a gondozásukba. Négyszer, de lehet, hogy ötször kellett életre kelteni...”
A Milák Kristófot nevelő mesteredző azt is elmesélte, a Városmajori Klinikán dr. Merkely Béla professzor és munkatársai stabilizálták az állapotát, „majd napokig kómában tartottak, amikor végre kinyitottam a szememet, nagyon néztem, mintha egy másik bolygóról érkeztem volna. Két hétig a Városmajorban ápoltak, három hétig tartott a regeneráció Balatonfüreden, egy hétig pedig otthon pihentem, mielőtt újra a tanítványaim elé állhattam”.
Plagányi Zsolt tanítványa, Németh Nándor így idézte fel a Duna Arénában lezajló, vele történt vészjósló perceket:
„Már megbántam, hogy kockáztattam, meglehetősen indiszponáltan nem kellett volna rajtkőre állnom. Mégis megtettem, mert a visszalépésemmel nem akartam csalódást okozni. Azt gondoltam, hogy a száz méter gyorson egy vagy két kört gyengélkedve is végig tudok csinálni, legalább a középdöntőig állva maradok, majd, ha az egészségi állapotom engedi, még további két vagy három számot is bevállalhatok. Rosszul kalkuláltam”.
Németh Nándor a vizsgálatokról is beszélt:
„Megmérték a vércukorszintemet, EKG-vizsgálatot is elvégeztek, alaposan kikérdeztek, és csak egy jó óra elteltével engedtek el.
Elindultam a bemelegítőmedence felé, azt gondolva, hogy egy rövidke levezetésre képes leszek, de gyorsan letettem a szándékomról, mert megint elpárolgott az erő belőlem.
Nem így képzeltem el az évzárásomat...”