A magyar labdarúgó együttese később még egy gólt szerzett, ezzel 2-1-re megnyerte a mérkőzést. A 27 éves, egyszeres U21-es válogatott kapusnak ez volt élete első gólja, ezért érthető módon nagyon örült neki, még úgy is, hogy beismerte, nem azt volt a terve, hogy gólt szerezzen.
„Furcsa gól volt, de ez volt az első alkalom, hogy gólt szereztem a pályafutásom során, szóval emlékezetes lesz a számomra.
Őrült meccs volt, két ellentétes félidővel. Az első játékrész nagyon kemény volt, nyomás alá helyeztek minket, majd elaludtunk a szabadrúgásnál, amiből gólt szereztek, nagyon mérges voltam a fiúkra. A fordulás után viszont már mi irányítottuk a játékot, kevés helyzetet engedtünk nekik, és végül megérdemelten nyertünk” – fogalmazott a meccset követően Gyollai Dániel.