Szalai Ádám megtörte a csendet: fontos kérést fogalmazott meg

2024. november 20. 13:54

„Jól vagyok és ez a jövőben is így lesz” – üzente követőinek a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya.

2024. november 20. 13:54

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szalai Ádám, korábbi válogatott focista nemrég új bejegyzéssel jelentkezett Instagram-oldalán. Ebben megköszönte a sok kedves üzenetet, biztatást, szeretetet, amit követőitől kapott. Kitért arra is, hogy végig jó kezekben volt, minden segítséget megkapott, amiért köszönetet mondott a magyar és a holland orvosi stábnak, valamint a két szövetségnek.

Végül megjegyezte, hogy minden érdeklődés nagyon jól esik neki, de 

a továbbiakban az egészségi állapotáról nem szeretne nyilatkozni.

 Jól vagyok és ez a jövőben is így lesz” – zárta posztját az egykori csapatkapitány.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt Szalai Ádám szombaton, a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen eset össze, ami után kórházba is kellett szállítani. Arról, hogy mi okozta a válogatott másodedzőjének, a magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitányának rosszullétét, nem közülték hivatalosan. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2024. november 20. 17:53
Na ugye.:
zakar zoltán béla
2024. november 20. 17:05
10+ bolha köhög itt?!
danubius
2024. november 20. 16:01
Láthatóan alkalmas a futballra: tud tapsolni.
apoa
2024. november 20. 15:28
Aki pedig kötözködik, azt pofánrúgja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!