„Ha nem tévedek, akkor az Olaszország elleni NL-meccs, 2022. szeptembere óta nem kaptunk ki hazai pályán.
Hogy mi lehet a magyarázata a veretlen sorozatnak? A magyar szurkolótábor!
Ilyen szurkolók előtt játszani, ilyen környezetben, ez egy olyan szituáció, ami megnöveli a motivációt. A srácok többet is ki tudnak adni magukból, ami a potenciáljuk. Ez a szurkolók támogatásának köszönhető, akik töretlenül biztatnak a lelátóról. A hazai pályán szerepelni óriási élmény, feltölt, extra motiváció ad és rendre bizonyítani akarunk. Valamennyien büszkék vagyunk, hogy viselhetjük a nemzeti színeket. Ezúttal is követtünk el hibákat, egyszerű passzokat is elhibáztunk, de úgy gondolom, végül nagyon megérdemelt ez a döntetlen. Sok helyzetet alakítottunk ki, jól variáltuk a taktikai felállásunkat, és ezzel biztosan megleptük a németeket. Annak ellenére, hogy tudjuk, az ellenfél nagyon magas szintet képviselt. Komoly topligás csapatokban játszanak a válogatottjuk tagjai, a kispadjuk is elég erős volt, mert többek között Havertzet, Wirtzet és Musialát cserélte be a kollégám a második félidőben!” – mutatott rá Rossi.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya kiemelte, a meccsnek a helyezés szempontjából nem volt nagy tétje, de ezért is meg kellett dolgozni. Mint mondta, úgy látta, a kapott gól után meglehetősen pipák voltak a németek.
„Az értékelést a szurkolóknak kell megtenniük, másodsorban a szövetségnek és végső soron nekem. A meglátásom szerint jól indul az év, hiszen két barátságos meccset is megnyertünk, majd elveszítettünk egy találkozót Írországban, az Eb-n pedig olyanoktól kaptunk ki, mint Svájc és Németország. Reálisan nézve mindkettő eljuthatott volna az elődöntőbe. Két olyan együttes ellen veszítettünk, amely papíron két és félszer, illetve ötször annyit ér, mint a mi csapatunk. Aztán a Nemzetek Ligájában kaptunk egy ötöst a szokásos ellenfelünk ellen.