Szalai Attila visszatérhet Magyarországra: mutatjuk, hol kaphat új esélyt a mellőzött védő!
Németországban állítják, Budapestről élénken érdeklődnek a 46-szoros magyar válogatott védőért.
A magyar labdarúgó eddig alig kapott játéklehetőséget, kérdéses a jövője.
Nyitókép: IMAGO/Kessler Sportfotografie
Bár a felek már tavaly szeptemberben bejelentették, hogy a 2022-ben Európa Ligát nyerő Eintracht Frankfurt 2029-ig szerződtette a magyar futball egyik legnagyobb tehetségét, a még mindig csak 19 éves támadó (ahogy mondani szokták) eddig nem sok sót evett meg a német klubnál.
Az első osztályban egyetlen bajnokira sem nevezték,
csupán a klub második csapatában (amely a német futball negyedik ligájában szerepel) lépett pályára, no, ott sem túl sokat, csupán három mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget.
Igaz, mindebben az is közrejátszhatott, hogy másfél hónapja izomsérülést szenvedett....
A közelmúltban a Frankfurt vezérigazgatója, Markus Krösche nyilatkozott a Fradi korábbi üdvöskéje helyzetéről. A sportvezető többek között elmondta „Krisztiánnak a felkészülés során kisebb sérülései voltak, ami hátráltatta őt.
Még szoknia kell azt az intenzitást, amely a Bundesliga-csapatokat jellemzi, elhiszem, hogy óriási lépés lehet Magyarországról hozzánk igazolnia.
Mindenekelőtt teljesen fel kell épülnie, számára az a lényeg, hogy olyan szintet érjen el fizikailag, hogy teljes mértékben bírja a mérkőzések intenzitását, iramát”.
A korosztályos válogatott futballista jövőjéről is szót ejtett az Eintracht elöljárója.
„Meg kell nézni, minek van értelme, bevallom, én nem vagyok nagy híve a téli kölcsönadásnak. Néha jó, ha egy teljes szezonon keresztül máshol vagy, de fiatalként kölcsönben játszva azonnal meg kell felelni az elvárásoknak. A klub felelőssége, hogy az egyes fiatal játékosokkal kapcsolatban a megfelelő döntést meghozza”...
Bárhogy is alakul a jövő – a jelen elég siralmasnak tűnik Krisztián számára.
Mindez azért is sajnálatos, mert a Ferencvárosban nyújtott teljesítménye alapján (egy statisztika szerint a magyar bajnokcsapatban 58 perceként volt eredményes vagy adott gólpasszt a társaknak) Marco Rossi a nyári Európa-bajnokság tartalékjátékosai között számított rá – mára azonban ifjabb Lisztes Krisztián nemcsak a válogatottól, hanem az Eintracht Frankfurt első csapatától is szinte reménytelen messzeségbe került...