A Real Madrid ajándék Ferrarija várta Bene Ferencet a reptéren, mégsem igazolt a királyi gárdához

Nyitókép: Bene Ferenc. Egy világklasszis labdarúgó, akit hiába hívtak külföldi elitklubok, nem hagyta el a hazáját. Fotó: Arcanum/Bene Ferenc életregénye.

60 éve, október 11-én történt, hogy az édesapja a magyar válogatott tagjaként hat gólt rúgott a tokiói olimpián Marokkónak. Látott régi filmfelvételeket erről a meccsről?

Nagy szívfájdalmam, hogy kevés felvétel maradt fent édesapám karrierjéről, tudomásom szerint a Marokkó elleni találkozóról sincs egyetlen filmkocka sem – kezdi ifjabb Bene Ferenc. – A mérkőzés jelentőségével természetesen tisztában vagyok, beszéltem róla vele. Ő akkor 12 góllal lett gólkirály az olimpián. Ez azóta is csúcs, pedig olyan nagyságok próbálkoztak a megdöntésével, mint a brazil Ronaldo, vagy éppen az argentin Messi. A Marokkó elleni meccsel kapcsolatban két történetet tudok. Az egyik szerint 

Szintén ehhez a találkozóhoz kapcsolódik, hogy amikor a marokkói király meghallotta, hogy a válogatottjuk 6–0-ra kapott ki Magyarországtól és mind a hat gólt egy bizonyos Bene nevű ember lőtte, akkor kijelentette, mindenképpen meg akar ismerkedni ezzel a futballistával. Így fordult elő, hogy az olimpia után a marokkói király meghívta országába az Újpestet, több százezer dollárt fizetett azért, hogy láthassa játszani a csapatot és benne az édesapámat. 

Milyen tárgyi emlékei vannak az édesapja bámulatos futballkarrierjéből?

Hosszú évek óta próbálom felkutatni az édesapámhoz köthető tárgyi emlékeket, talán nem is eredménytelenül, hiszen a Puskás Intézet jóvoltából utazó vándorkiállítás lett belőle. A Marokkó elleni hat gólra visszatérve, az a zászló pont megvan, amelyet a marokkói csapatkapitány adott a magyar válogatottnak a találkozó előtt. A kiállításon is látható egy-két válogatott mez, amelyben pályára lépett, meg egy újpesti is. Az egyik válogatott dresszt például egy spanyol gyűjtőtől vásároltam meg. 

Bene Ferenc minden idők egyik legeredményesebb csatára volt világszinten is. Hogy érzi, méltóképpen ápolja emlékét az ország?

Marcaliban utcát, Balatonkeresztúron sportcsarnokot, Újpesten általános iskolát neveztek el róla, Kaposváron pedig édesapám nevét vette fel a helyi labdarúgó akadémia. Természetesen az idő elhalványítja a nagy teljesítményeket, de Bene Ferenc továbbra is bent van a köztudatban, aminek nagyon örülök. A világ legnagyobb labdarúgói között jegyezték, a futball terén hatalmas példakép volt, számomra pedig elsősorban édesapaként. Olyan emberi és erkölcsi mércét képviselt, amely egész életemben egyfajta zsinórmérték. 

Milyen ember volt?

A labdarúgást tekintve hihetetlenül profi, nyugodtan mondhatom, hogy megelőzte a korát. A hatvanas-hetvenes évek Magyarországán, annak moráljában szembetűnő volt az az alázat, amelyet a futball iránt képviselt. Neki soha nem voltak ügyei. Soha nem volt benne egyetlen bundában sem, nem mellékesen a több évtizedes karrierje során soha nem állították ki. Mindig tisztelte az ellenfeleit, az erkölcs terén pedig rendíthetetlen volt. 

Itthon mindent elért, a válogatottal is remekelt, ám a kommunista rezsim neki sem engedte, hogy külföldre igazoljon. Beszélgettek erről már idősebb korában?

Ez egy fájdalmas pont volt az amúgy példaértékű életében.

Számtalan lehetőséget elvettek tőle. Elég csak azt említeni, hogy Németországba azzal csábították, hogy ha igent mond, a híres sportszergyártó, piacra viszi az Adidas Bene kollekcióját. Persze nem csak édesapámtól vették el a lehetőséget, hanem a korszak meghatározó magyar játékosaitól. Meggyőződésem, ha kimehettek volna a legprofibb nyugati klubokba, az a magyar labdarúgáson is sokat lendített volna. 

Tud még példát mondani arra, mivel csábították a külföldi elitklubok az édesapját?

Mikor egy válogatott meccs miatt Madridba utazott a csapat, a reptéren a Real Madrid képviselője konkrétan megmutatott egy Ferrarit a parkolóban, hogy csak rá vár, írja alá a szerződést, és már ülhet is be az autóba. Arról is mesélt, hogy amikor Johan Cruyff a holland Ajaxtól a Barcelonához szerződött, az amszterdamiak minden követ megmozgattak, hogy hozzájuk menjen, de nemet mondott. Nemet mondott, hiszen 

Bene Ferenc játékosként világhírű volt, az edzői karrierje viszont elmaradt ettől a nívótól. Ön szerint miért?

Édesapám soha nem volt nyomulós típus, ráadásul a nyolcvanas-kilencvenes években a hazai futball elég messze volt az elvárt profizmustól. Edzőként dolgozhatott Újpesten, aminek nagyon örült, bár egy szerencsétlen, pénzhiányos periódusban, arra pedig különösen büszke volt, hogy Dunai Antal pályaedzőjeként ő is kivette a részét abból, hogy a magyar-válogatott 1996-ban kijutott az atlantai olimpiára. 

Ön is NB I-es labdarúgó volt. Az édesapja terelte a foci irányába?

Egyáltalán nem, de mivel beleszülettem a labdarúgásba, egészen kicsi koromtól kezdve nem volt kérdés, hogy én is focista leszek. Persze az összehasonlítás óhatatlanul előjött, de én mindig önállóan akartam érvényesülni. Nagyon jó labdarúgó akartam lenni, de hamar beláttam, olyan magasságokba nem juthatok, mint ő. Azt a fajta profi hozzáállást és alázatot vittem tovább játékosként, amelyet ő is képviselt az életben és talán szerénytelenség nélkül mondhatom, edzőként is a maximalizmus érvényes rám. 

Ifjabb Bene Ferenc anno az NB I-be vezette a Gyirmótot, volt a szintén első osztályú Pápa vezetőedzője, több helyen szakmai igazgató és utánpótlástréner. Ehhez képest nyár óta nincs klubja. Mit csinál?

A Nemzeti Sportrádiónál dolgozom állandó szakértőként. Élvezem, remek kollégáim vannak, én pedig megpróbálok a futballal kapcsolatos elemzéseimmel segíteni a rádióhallgatóknak abban, hogy jobban értsék a pályán látottakat. 

A magyar–hollandon is kint lesz?

Igen, sőt, az 1987-es magyar–holland Eb-selejtezőn is kint voltam annak idején a Népstadionban labdaszedőként. Akkor sajnos 1–0-ra kikapott a csapat. 

Most milyen eredményt vár?

Konkrét eredményt nem mondanék, de ha a csapat és a közönség továbbra is erős egységet képez és azt a mentalitást hozza az együttes, amelyet megszokhattuk tőle korábban, és ha végre ismét lesz egy kis szerencsénk, akkor jó eredményt érhetünk el a hollandok ellen.

A Nemzeti Sportrádió mellett edzősködne is újra?

Sokan mondják, hogy a magyar labdarúgásban kellene dolgoznom, és én is nyitott lennék rá.

Érdeklődött már valahol?

Abban is hasonlítok édesapámhoz, hogy én sem helyezem előtérbe magamat. Nincs menedzserem, nem hívogatok klubelnököket, nem járok olyan meccsekre, ahol olyan csapat játszik, amelyiknél inog a tréner alatt a kispad. Én nem ilyen vagyok. 

Visszatérve az édesapjához.  2006-ban hunyt el 61 éves korában. Mit szólna ahhoz, hogy a magyar-válogatott zsinórban három Eb-n is kint járt a halála óta?

Örülne. Az ő idejében a Magyar Labdarúgó-szövetség képtelen volt igazi, profi körülményeket teremteni. Még azt sem engedték, hogy egy komoly nemzetközi meccs előtt valamelyik érintett magyar csapat bajnoki mérkőzést halasszon. 

A játékosok sokszor ki voltak facsarva ezért. Meg lehet nézni, hány meccset veszített a válogatott az utolsó tíz-húsz percben, amikor már előjött, hogy nem pihenten léptek pályára. 

Tegyük fel, annak idején az édesapja elfogadja a madridi reptéren a Ferrarit és a Realhoz igazol, ön pedig Madridban születik 1978-ban. Mennyiben lenne most más az élete?

Az anyagiak és a lehetőségek terén egészen más dimenzióba került volna és meglehet, én is. De ezért csak őt sajnáltam, mert megérdemelte volna ezt a lehetőséget a tudása és hozzáállása miatt is. Én így is boldog vagyok. Van egy csodás feleségem, két gyönyörű gyermekem, szeretek Magyarországon élni. A kérdésfeltevés pedig azért is fikció, mert, mint említettem korábban: apám sosem hagyta volna el a hazáját.