Tusup, aki házasságuk ideje alatt az úszónő edzője volt, azt írja, „csapatuk” iránti tiszteletből évekig hallgatott. Úgy fogalmazott, „Katinka, való igaz egyéni sportoló voltál, de egyetlen sikeres ember sem ért el semmit egyedül. Tudom, és a tények is bizonyítják, hogy hatalmas hatással voltam és kulcsszerepet játszottam a csapatunk sikerében. Egyedül én vagyok az, aki megkérdőjelezhetetlenül felelős az edzésmódszertan kialakításáért. Használhatod a platformodat arra, hogy elismerést szerezz, és azt állítsd, hogy mélyen érted a koncepciót, de az utólagos teljesítményeid a bizonyítékok rá, hogy az üres szavak nem vezetnek eredményre.
Fájdalmas volt látni, ahogy mindaz, amit felépítettem lángba borult, és egyetlen dolog maradt meg: egy nagy száj.”
A volt férj és edző kijelentette azt is, hogy Hosszú Katinka nélkül nem lett volna képes ilyen eredményeket elérni, de úgy vélte, fordítva ugyanez a helyzet, azaz az ötletei és az elméje nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg.