Így magyarázkodott a világ legjobb edzője, miután a Manchester City a Juventustól is kikapott
Nem mindennapi reakció Pep Guardiolától, akinek a csapata egyre nagyobb bajban van.
Az eltiltást megúszta a Gabriel Maghalest fejbe dobó fiatal norvég gólzsák, aki előbb-utóbb összetalálkozik majd a maga Roy Keane-jével. Miért nem lesz így példakép a hihetetlen érzékű gólvadászból?
Nyitókép: Facebook/mancity via Getty Images
***
A kapu előtt tiszta Cristiano Ronaldo, még ha a fizimiskája alapján nem is hasonlít az elnyűhetetlen portugál világsztárra. Erling Haaland mindössze 24 éves korára beírta magát a futball történelemkönyvébe: ahogy CR, ő is a 105 mérkőzés alatt érte el a százgólos álomhatárt egy csapat mezében. Személyiségét tekintve már inkább Zlatan Ibrahomivicsra hajaz, agresszivitásban csatár létére inkább emlékeztet Gannaro Gattusora vagy Edgar Davidsra, mint mondjuk az elegánsan, tisztán, sportszerűen játszó Xavi Hernandezre, esetleg Zinedine Zidane-ra. Megpróbálkozunk a lehetetlennel: megfejteni, megérteni, mi munkálkodik benne!
A Manchester City szinte feltartóztathatatlan csatára szerezte csapata első találatát az Arsenal elleni (2-2) Premier League-rangadón. Ténykedése azonban nem a rekordbeállítás miatt maradt emlékezetes, ugyanis gyakorlatilag egyenlő volt egy ámokfutással, de legalábbis egy másik sportágra (amerikai focira) emlékeztetett. Faltörő kosként rontott rá már az elejétől fogva Salibára és Gabrielre, mindkét állóbástyát fel is borította néhányszor, a végén még Thomas Parteyt is letarolta. A labda-elrúgásért második sárga lappal Trossardot kiállító játékvezető, Anthony Taylor úgy meglepődött a mutatványon (ámokfutáson), hogy elfelejtett intézkedni… Az még talán magyarázható a mindent (erkölcsi gátakat is) elsöprő győzelmi vággyal, hogy dél-amerikai csúcsrangadókon látható vérszomjas módon vetette magát a küzdelembe, de
mi értelme volt hátulról fejbe dobni a brazil védőt, miután a City a 98. percben megszerezte, begyötörte a pont- és becsületmentést eredményező találatot az 50 percet emberhátrányban hősiesen küzdő, csúszó-mászó ágyúsok ellen?
Sejthetjük, ha nem is élhetjük át a pályán ezt a felfokozott hangulatot, ám ilyen sunyin, gyáván, alattomosan, megalázóan viselkedni egy éppen csalódott, a mezét a fejére húzódó ellenféllel (nem ellenséggel) szemben, teljesen vállalhatatlan.
Mindezt több tízmillióan, köztük gyerekek látták világszerte. Sajnos gyakran megesik, hogy eleső játékost rúgnak fejbe, hátba a lábukat szándékosan vissza nem húzó törlesztők vagy igazságszolgáltatók, olyankor általában el is szabadul a pokol. Haaland kedves passzát talán észre sem vette a bíró, nem is adott semmilyen lapot. A videóbíró sem vizsgálta az esetet, tehát szó sem lehetett kiállításról. Végül az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megvizsgálva a jelenetet úgy döntött: nem kell további lépéseket tenni, azaz nem kapott Haaland eltiltást. Hovatartozástól függően ki-ki felháborodott vagy éppen hallgat. Vinnie Jones, az angol labdarúgás történetének talán legdurvább játékosa szerint nincs itt semmi látnivaló, ez a „show” része!
Az ügy ezzel lezárva, mégis felvet néhány kérdést. Például, hogy akkor ez így rendjén való, és ezentúl mindenki kitöltheti a dühét a másikon? Pszichésen rendben van Haaland, Pep Guardiola tisztában van azzal, mihez sszisztál? Vannak kivételezettek, akikre nem vagy másképp vonatkoznak a szabályok? És nem utolsó sorban: mi lesz a folytatás ennek a félbe maradt csatának?
Egy laza vállrendítéssel elintézhető lenne az iménti kérdés megválaszolása. Akkor, ha csupán abból indulunk ki, hogy a közel kétméteres norvég óriás színtiszta izom, aki meg tudja magát védeni. Másrészt Gabriel és Saliba is úgy volt vele: nem az a legény, aki adja, hanem, aki állja. Még.
Erling Haaland jól tudhatja, hogyan is működnek ezek a törvényszerűségek a fociban, hiszen a saját édesapja átélte.
Alf-Inge Haaland (City) egy manchesteri derbin buktatta Roy Keane-t (United), majd fölé hajolva leüvöltötte a fejét. Az ír „favágó” lassan épült fel a sérüléséből, majd kivárta az idejét (több évet), és egy újabb összecsapásukon kegyetlen bosszút állt: nyújtott lábbal tartott rá, és tette tönkre a norvég térdét és pályafutását.
Nem állítjuk, hogy fia veszélybe került, ám jellemző, hogy még a meccs után sem a békét kereste, inkább kioktatta és alázatosságra intette az Arsenal edzőjét, Mikel Artétát és ordibált egy jót elődjével, Gabriel Jesus-szal, akit ki...ott bohócnak nevezett. Pedig lenne mire szerénynek lennie, 267 gól termelt a Molde, a Salzburg, a Dortmund a Manchester City és a norvég válogatott színeiben. Tavaly közel járt az Aranylabda elnyeréséhez, s ha ilyen ütemben termeli tovább a gólokat és gyűjti be a trófeákat, előbb-utóbb meg is kapja. Persze ahhoz nem ártana, ha néha a barátságosabb arcát is megmutatná. Focizni és harcolni mesterfokon tud, de kár lenne, ha bármi miatt félbe törne a szenzációs karrierje.