Nem volt esélye a dobogóra, mégis remekelt a magyar paralimpikon (VIDEÓ)

2024. szeptember 04. 14:16

Az erőemelők versenyében a testsúlya több mint háromszorosát nyomta ki korábbi bronzérmesünk. Óriási teljesítmény!

2024. szeptember 04. 14:16
null

Nyitókép: Facebook/Tunkel Nándor oldala

***

Elcsépelt, de rá igaz: kicsi a bors, de erős. Kegyetlenül erős! Tunkel Nándor a negyedik helyen végzett a párizsi paralimpián a 49 kilogrammos férfi erőemelők versenyében. A zalaigricei sportoló 162 kilogrammot nyomott ki a harmadik sorozatban, teljesítménye azért is különösen értékes, mert elsőre nem bírt a 158-cal. Mint fentebb jeleztük, az éremszerzésre nem volt valós esélye, az első három helyezett magasan kiemelkedett a mezőnyből, a végső sikerért külön csatát vívott a török és a győztes jordániai versenyző.

Tunkel fejlődését jelzi: 2016-ban Rióban 155 kilóval lett bronzérmes, ezúttal 162-ig jutott!

Darázs Ádám 36 esztendős tanítványának tavaly volt egy komoly sérülése, ezért rögös út vezetett számára a mostani versenyig, ráadásul a kvalifikációs viadalon, a kijutásért is kiemelkedőt kellett teljesítenie, ezért úgy érzi, két paralimpiát „nyomott le” rövid időn belül.

Az első gyakorlatom után kicsit összeomlottam, mert tudtam, hogy megvan az erőm, de valahogy a technika nem jött össze.

 Vissza kell majd néznem. A melegítő teremben próbáltam elengedni a történteket és hergelni magam, hogy megvan az erőm. Az edzőm is sokat segített, a második gyakorlatomat  pedig nagyon könnyűnek éreztem. Aztán ránéztem a kijelzőre és eldöntöttük, hogy harmadikra 162-őt vállalok, azt már sokszor megcsináltam. Amikor sikerült, már sejtettem, hogy meglehet a negyedik hely, azért is örültem annyira” – nyilatkozta a paralimpiai 4. helyezett Tunkel Nándor az M4Sportnak.

A hivatalos végeredmény
Fotó: printscreen/IOC

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2024. szeptember 05. 18:11
Koldusvircsaft. A nyomorék koldus pedig pofátlan, olimpikonként, élsportolóként hazudozik magáról. Mindent elmond erről a karikatúra olimpiáról, hogy több érmet osztanak ki egymásnak az ezen élősködők, mint a világ legjobbjai. Még mielőtt a sok zsideszes jóember gyógyszere elgurulna: dolgozzanak, sportoljanak, éljenek boldogan, de ne hazudják és mímeljék élsportnak azt a koldusvircsaftot, amit művelnek, főleg pedig ne kapjanak érte pénzt, míg az iskolai-, és a gyereksportra sem fordít a társadalom hozzájuk képest lószart se. Rendezzenek elmebetegeknek sakkbajnokságot és dicsekedjenek azzal is! Ha valóban kiváló sportolók, akkor álljanak helyt rendes versenyekben, ne szánalmas koldusvircsaftban, amint Takács Károly, vagy mint Vitéz Halassy Olivér, akik valóban a legjobbak között lettek a legjobbak!
pollip
2024. szeptember 04. 17:50
Hová lettek a hozzászólások?
pollip
2024. szeptember 04. 17:49
Gratulálok! Hatalmas teljesítmény! Az én szememben is győztes:-)
Locomotive
2024. szeptember 04. 14:56
De cuki :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!