A világ mindig változik, és vele együtt a sport is, új sportágak születnek. Ezek közül némelyikből, mint a BMX, a szörfözés, a gördeszka vagy a breaktánc, már olimpia szám is lett. Sokaknak némelyik még ma is megmosolyogtató, de mit mondanak akkor arra a felhajtásra, amelynek Németországban már bajnokságot is rendeznek.
Márpedig a németek a közelmúltban megrendezték az első hobbilovas bajnokságot. Ennek lényege, hogy a versenyzők fából készült botlovakkal futnak, vagy inkább galoppoznak az akadályok között az ugrópályákon. Az indulók ugrásban és díjlovaglásban is megmérettették magukat.
„A verseny része a hobbilovas rendezvények világszerte növekvő hullámának, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is idén rendezik meg az első bajnokságot” – írta Instagram-bejegyzésében a Sky News, amelyhez a hírportál videót is csatolt az első versenyről.