Budapesten a 2021-es Eb-győztes: rangos Nemzetek Ligája-találkozónak adott otthont a kispesti Bozsik Aréna.
Fotó: a szerző felvételei
Izrael labdarúgó-válogatottja az utóbbi időben hazajár Magyarországra. A gárda ráadásul keresztül-kasul belakta hazánkat, múlt pénteken Debrecenben idegenben játszott, hétfő este Budapesten már hazai pályán. Előbbi alkalommal a nemzetközi klasszisoktól hemzsegő belga válogatott volt a pályaválasztó a Nemzetek Ligájában. Az A-Ligája nyitókörében a hajdúsági városban adott egymásnak randevút a két együttes, miután Brüsszel egészen szürreális módon nem tudta garantálni az izraeliek biztonságát. Igen, az EU és a NATO központjának otthont adó nyugat-európai fővárosról van szó...
Nos, hétfő este Izrael tehát a kispesti Bozsik Arénában fogadta a 2021-es Európa-bajnok olasz válogatottat. Az egész nap szemerkélő eső a kezdésre szakadni kezdett, ennek ellenére szépen kígyóztak a sorok a beléptetésnél – mondjuk ehhez az is hozzájárul, hogy 20 méteren belül kétszer is át kellett lépni egy biztonsági átvilágításon.
A kamerákkal szemközti, hosszanti oldal ugyan le volt zárva, a kispadok mögötti lelátó azonban szépen megtelt izraeli szurkolókkal. Egyikük úgy fogalmazott stábunknak, hogy azért érkezett a párjával hazánkba, mert imádja a futballt, kiváltképp a nemzeti csapatot, de igazán Budapest nyűgözte le. Egyik társa hozzátette: bő egy éve a magyar főváros az otthona, amely teljesen rabul ejtette, hosszabb távra tervez nálunk, de nem csak a civil életéről, hanem a sportághoz fűződő viszonyáról is megosztott néhány gondolatot.
A labdarúgás a szívem csücske, ez az a meccs, amelyet mindenképp látni kell!”
– fogalmazott a mindenre elszánt drukker.
Az egyik kapu mögött kaptak helyet az olasz szurkolók, akik az izraeli himnuszt szórványos füttyszóval fogadták, néhányan hátat is fordítottak a pályának, és a meccsen sem zavartak sok vizet. Időszakonként felharsant egy-egy kósza rigmus, de alapvetően a rájuk nem jellemző visszafogottsággal tekintették meg a találkozót. Szemben velük ültek a semlegesek, akik között rengeteg magyar is helyet foglalt, találkoztunk Juventus és Milan-melegítős szurkolóval is. A hangosbemondó egyébként 2090 szurkolóról tájékoztatott.
Mint ismert, pénteken egy franciák elleni 3–1-es párizsi sikerrel nyitották az NL-sorozatot az olaszok, míg Izrael a belgáktól kapott ki 3–1-re Debrecenben.
A kispesti lelátó VIP-részlegén feltűnt egy izraeli zászlóval Sallói István is, aki aktív pályafutása során évekig légióskodott a közel-keleti országban, illetve a Fradi-vezetés is tiszteletét tette Pascal Jansen vezetőedző és Leandro is a helyszínen tekintette meg a találkozót, a Liverpool friss igazolása, Federico Chiesa azonban sérülése miatt igazoltan távol maradt. Jó volt látni, ahogy az egyik olasz stábtag lelkesen szorongatott egy hatalmas Rubik-kockát, amelyet ajándékba szánt a családjának.
A találkozó minden atrocitás nélkül zajlott, a legidegesebb még az első félidő közepén Luciano Spalletti volt, aki folyamatosan adta az utasításokat az oldalvonal mellől, egy alkalommal azonban annyira kihozta a sodrából egy játékosa, hogy a hozzápattanó labdát olyan erővel vágta a földhöz, hogy az egészen a lelátóig pattant.
A 67. percben eljött Abu Fani pillanata is, a ferencvárosi középpályás ekkor lépett pályára csereként, és igazi játékmesterként igyekezett kiszolgálni a társakat, az olaszok ellen azonban nem volt könnyű dolga a mezőnyben.
Az izraeli szépítés viszont a Fradi-légiósnak köszönhető, a rendes játékidő utolsó percében bevette a PSG-kapus, Gianluigi Donnarumma kapuját!
A kiemelkedő tudású világsztárok tömkelegéből való válogatás ezúttal nem okoz fejfájást az olasz kapitánynak. Hol van már a Buffon-Cannavaro-Nesta-Gattuso-Pirlo-Del Piero-Inzaghi fémjelezte aranygeneráció? Ezúttal inkább szürke eminenciásokból áll a nemzeti csapat, de a győzelemért járó három pontot így is magabiztosan gyűjtötték be az olaszok, 2–1-re nyertek, és hat ponttal vezetik az NL-csoportjukat.
Budapest tehát ismét megoldotta, sőt, mi több, jelesre vizsgázott sportesemény-rendezésből, miközben a sajtótribünön helyet foglaló izraeli újságírók a Mandiner kérdésére hangot adtak értetlenségüknek, mondván, milyen világban élünk, hogy Nyugat-Európa egyik fővárosában nem tudják garantálni egy futballválogatottjuk és szurkolói biztonságát?! Az egyik Londonban élő kolléga azt is hozzátette, amit látunk, kizárólag a brüsszeli vezetés Izrael-ellenes politikájának köszönhető.
Ősszel mindenesetre többször is számíthatnak Magyarországra a békés sportbarátok: októberben Franciaország, míg novemberben Belgium látogat a kispesti stadionba...