Taroltak a magyarok Amerikában

2024. augusztus 28. 08:05

Két magyar játékos is az élre tört a világ egyik legrangosabb tenisz versenyén.

2024. augusztus 28. 08:05
null

Nyitókép: KENA BETANCUR / AFP

Kedden Bondár Anna és Marozsán Fábián is túljutott az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, ezzel mindketten bejutottak a legjobb 64 közé. 

Bodnár a világranglistán 84. magyar játékos az amerikai Bernarda Perával (79.) csapott össze a nyitókörben és remekül kezdte a mérkőzést. Az első játszmát végig uralta, stabilan, kevés hibával játszott és magabiztosan hozta adogatójátékait. Riválisa már korántsem volt ennyire magabiztos, Bondár pedig 3:1-nél brékelőnybe került, amit magabiztosan őrzött meg, s ugyan 5:2-nél fogadóként mindkét szettlabdáját kihagyta, a következő játékban kiszerválta a játszmát (6:3).

A folytatásra Pera megrázta magát, rögtön brékelt, majd 5:1-re elhúzott, ezek után pedig Bondár hiába nyert meg két játékot egymás után, az amerikai ki tudott egyenlíteni (3:6).

A döntőszettre megint nagyot változott a meccs képe, ezúttal a magyar teniszező kapta el a fonalat és alig tíz perc után már 3:0-ra vezetett. Bondár 4:2-ig kiegyensúlyozottan játszott, akkor azonban Pera nagyon közel került ahhoz, hogy visszavegye az elvesztett adogatást, de a magyar játékos két bréklabdát hárított és 5:2-re alakította az állást, majd 5:3-nál nagyon jól szervált és végül két óra alatt megnyerte a mérkőzést. Bondár a második körben a 15. helyen kiemelt orosz Anna Kalinszkaja ellen lép pályára.

Marozsán Fábián bejutott a legjobb 64 közé

A világranglistán 51. magyar játékos az első fordulóban a selejtezőből a főtáblára jutó szerb Hamad Medjedoviccsal (137) találkozott és 3 óra 16 percig tartó ötszettes csatában diadalmaskodott. A 24 éves Marozsán a második fordulóban a 2021-ben győztes, tavaly döntős Danyiil Medvegyevvel játszik, az orosz teniszező a szerb Dusan Lajoviccsal szemben jutott tovább.

Eredmény, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
 

  • Bondár Anna - Bernarda Pera (amerikai) 6:3, 3:6, 6:3
     
  • Marozsán Fábián - Hamad Medjedovic (szerb) 2:6, 6:1, 3:6, 6:1, 6:4

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lauderstenonis-2
2024. augusztus 28. 13:35
Az élre törés akkor fog megtörténni, ha megnyeri a tornát. A legjobb 64-be jutást ne tartsuk már élre törésnek...
flesh ripper
2024. augusztus 28. 08:54
Ez még messze nem tarolás. Bocs!
Búvár Kund
2024. augusztus 28. 08:48
B+!!!! Az, hogy az "élre tört", meg hogy továbbjutott az első fordulóban a legjobb 64 játékos közé, nekem mást jelent.... Gratulálok mind a két játékosnak!
Ergit
2024. augusztus 28. 08:36
Csak így tovább!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!