Sejtelmesen fogalmazott a jövőjét illetően Szilágyi Áron

2024. augusztus 15. 16:54

A kardvívó bevallotta, egészségügyi problémák hátráltatták az olimpia alatt.

2024. augusztus 15. 16:54

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A párizsi olimpia után felemásnak értékelte az ötkarikás játékokon történteket Szilágyi Áron. A háromszoros aranyérmes kardvívó egyéniben korán búcsúzott, de a csapattal ezüstérmet ünnepelhetett. Szilágyi a folytatást illetően az InfoRádióban elmondta, egyelőre az egészségét szeretné visszanyerni, mert a sarokproblémája megnehezítette az elmúlt időszakot.

„Most megpróbálom rendbe hozni magamat, hogy újra teljesen egészséges lehessek, hiszen már régóta zavar, hogy gondok vannak a sarkammal. Valamit kezdeni kell vele, azzal együtt, hogy hosszabb pihenő következik, utána pedig kitűzzük az új célokat” – tekintett előre Szilágyi, aki a pályafutása folytatását illetően is megfogalmazta az elképzeléseit.

Ezt is ajánljuk a témában

„Még sok gondolat kavarog a fejemben, most direkt próbálok egy picit távol maradni a vívástól és a versenyzéstől.

A következő hetekben pihenni szeretnék, minél több időt akarok a családommal tölteni, aztán majd valamikor az ősszel döntést hozok a jövőmmel kapcsolatban”

– jelentette ki a kardvívó.

Szilágyi amiatt is csalódott, mert nem került be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába.

„Van bennem csalódottság. Úgy érzem, hogy sokat tehettem volna az olimpiai mozgalomért, és jó lett volna, ha Gyurta Dániel után továbbra is képviselhette volna egy magyar sportoló a magyarok érdekeit ebben a bizottságban, de a sportolótársaim máshogy döntöttek. Egyébként nagyszerű élsportolók kerültek be a testületbe, úgyhogy szerintem jó kezekben lesz a versenyzők érdekképviselete” – erősítette meg Szilágyi.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lynx
2024. augusztus 15. 17:47
Szilágyi Áron egy óriás, egy élő ikon, minden jót kívánok Neki. Ő már mindenkit legyőzött az Univerzumban, mert az Erő vele van. ht tps://youtu.be/m3zUkN5MbkI?si=BBc7H9LkCTogoCr0
Reszelő Aladár
2024. augusztus 15. 17:05
Addig marad aktív, ameddig csak akar. 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz. Ezzel nincs mit magyarázni, ott a helye a vívás hall of fame-ben. Járadékból pedig nagyon szépen el fog karistolni akkor is, ha épp nincs kedve semmihez. Csak gratulálni tudok. Elismerésem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!