Pálinkával fertőtlenített a Szajna vize után Fábián Bettina (VIDEÓ)

2024. augusztus 08. 16:33

A magyar sportoló elmondta, hogy rengeteget nyelt a vízből, amiben „valami barna, ujjméretű darabkákat” látott úszás közben, de reméli nem lesz egészségügyi problémája emiatt.

2024. augusztus 08. 16:33
Fábián Bettina, a nyílt vízi úszás döntőjét követően a párizsi olimpián

Nyitókép: M4 Sport

Ahogy arról beszámoltunk, Fábián Bettina csütörtökön ötödik helyen végzett a párizsi olimpián a 10 kilométeres nyílt vízi úszás döntőjében. Az élete első olimpiáján versenyző 19 éves sportoló elégedett volt az eredményével. A párizsi játékok egyik nagy botránya (a kereszténygyalázó megnyitó és a nők ellen bokszoló biológiailag férfi versenyzők mellett) a triatlonverseenyeknek és a nyílt vízi úszásnak helyet adó Szajna vízminősége, ugyanis a folyó oly mértékben mocskos volt, hogy számos alkalommal el kellett halasztani edzéseket, a sportolók egészségének megóvása érdekében – de még így is történtek „balesetek”.  

Ezt is ajánljuk a témában

Fábián Bettina a versenyt követően elmondta, hogy valami barna, ujjméretű darabkákat” látott úszás közben a vízben, de reméli, hogy csak rothadt növények voltak.

 A magyar sportoló elmondta azt is, hogy nagyon sok vizet nyelt, és reméli, hogy nem lesz semmi komoly következménye, de a biztonság kedvéért pálinkával fertőtlenítete. Erre pedig a verseny után volt is lehetősége, és ahogy az M4 Sport alábbi videóján látszik, élt is vele! 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ninini
2024. augusztus 09. 07:29
Egs.
lbs0420
2024. augusztus 08. 23:51
Az egész NOB-nak nevezett ferde hajlamúakból és semmihez nem értő bandát be kellene sok évre zárni - tömeges veszélyeztetés- a biológiai törvények semmibe vétele miatt! Ezt is csak azért ilyen humánusan, mert Európában nem lehet kiszabni a legsúlyosabb ítéletet!
Camael
2024. augusztus 08. 22:12
igazán megérdemelne egy rendes üveg pálinkát, na majd ha hazaért:)
svejk recidivus
2024. augusztus 08. 21:02
Csak jó valamire ez az olimpia is:a tini lányokat rászoktatja a jófajta pálinkára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!