„Az volt a fontos, hogy minket gyilkoljon” – felháborító, ami a magyar sportolóval történt

Magyar szempontból Betlehem Dávid végzett a legelőkelőbb helyen a nyílt vízi úszók ötkilométeres versenyszámában a világbajnokságon.

Bár tavaly mindent megnyert, amit csak lehet, Rasovszky Kristófnak nagyon fáj, hogy eddigi két versenye nem sikerült jól a Szingapúrban zajló vizes világbajnokságon.
Olimpiai aranyérem Párizsban, világbajnoki cím Dohában, Európa-bajnoki győzelem – ez Rasovszky Kristóf 2024-es éve címszavakban, amiből elég jól kitűnik, hogy a nyílt vízi úszó egészen konkrétan mindent megnyert tavaly, amit csak meg lehet. Ehhez képest a jelenleg is zajló szingapúri világbajnokságon nem sikerült megközelítenie ezeket az eredményeket, 10 km-en 13., míg 5 km-en 14. lett.
Ezt is ajánljuk a témában
Magyar szempontból Betlehem Dávid végzett a legelőkelőbb helyen a nyílt vízi úszók ötkilométeres versenyszámában a világbajnokságon.
A körülményeket ismerjük: a szervezés a vb-n botrányos, kaotikus, a versenyeket folyamatosan tolni kell a víz szennyezettsége miatt. A víz ráadásul 30,4 fokos, ami nagyon közel van a 31 fokos egészségügyi határvonalhoz, aminél már nem is lehetne úszni.
Ezt is ajánljuk a témában
Botrányos körülmények között rendezték meg a férfiaknál a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyét.
Szóval ilyen körülmények között senkinek egy rossz szava sincs arra a Rasovszkyra, aki 15 millió magyart tett nagyon boldoggá egy évvel ezelőtt az ötkarikás játékokon.
És mégis, találtunk valakit, aki még egy ekkora sportemberrel szemben is képes az elégedetlenkedésre – és az pedig nem más, mint Rasovszky Kristóf maga.
A Magyar Úszó Szövetség készített videóinterjút 5 km-es versenye után az olimpiai bajnokkal, aki legnagyobb megdöbbenésünkre könnyek között nyilatkozott arról, hogy nagyon szomorú rosszul sikerült versenye miatt.
„Minden versenynek úgy megyek neki, hogy lesz, ami lesz, mert olyan típus vagyok, hogy mindig a lehető legtöbbet és legjobbat akarom kihozni magamból. Ez is egy ilyen verseny volt. Úgy voltam vele, mindegy, mi lesz a végén, megpróbálom a lehető legtöbbet.
Lehet, valakinek nagyon fáj otthon, hogy nem az történik, amit vártak tőlem, de mindenki higgye el, nekem sokkal jobban fáj most, mint bárki másnak.
A sport ilyen, nem lehet mindig nyerni, de föl kell állni a földről, aztán menni kell tovább, holnap és holnapután is van egy verseny. Két nap múlva ráadásul a csapat számít rám a váltóban, úgyhogy össze fogom szedni magam, és úgy fogok vízbe ugrani, hogy megpróbálok a végéig elmenni az ötszáz méterig, és ha kell, akkor megküzdök, és megint fejre állok. Aztán a váltóban pedig, ha kell, akkor a fejreállással együtt próbálom meg behozni a csapatot a lehető legjobb helyre. Ha megszavazzák azt a bizalmat, amit szoktak, hogy én vagyok a befejező.”
Hozzáfűzni ehhez talán annyit tudunk: ilyen egy igazi, nagybetűs sportember!
Szombaton egyébként debütál a világbajnokságon a háromkilométeres, egyenes kieséses verseny, amelyben az úszóknak először 1500 métert kell teljesíteniük, innen a legjobb 20 lép tovább, akikre újra 1000 méter vár, ezt követően pedig a legjobb 10 küzdhet meg egy utolsó 500 méteren az aranyéremért.
Rasovszky abban bízik, ebben a versenyszámban lesz lehetősége lehűtenie magát a futamok között, és így jobb eredményt érhet el. Ebben a számban rajthoz áll ugyanúgy Betlehem Dávid is, míg a nők között Fábián Bettina és Mihályvári-Farkas Viktória, hogy aztán vasárnap a váltóban mind a négyen egy csapatban küzdjenek a minél jobb helyezésért.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd