Eligazolt a válogatott játékos, Rossi azonnal kihagyta a keretből – megszólalt a kapus a klubváltás okairól

2024. augusztus 28. 11:23

A 33 éves futballkapus, Szappanos Péter alkotott Firmino, Mahrez és Kessie ellen, és mérleget vont: mi szólt a szaúdi szerződés mellett és ellene…

2024. augusztus 28. 11:23

Nyitókép: Al-Fateh/Twitter

 

A múlt héten szerződött Szaúd-Arábiába Szappanos Péter a Pakstól. Pénteken derült ki, hogy a magyar válogatott kapus az Al-Fateh csapatánál folytatja a pályafutását. A labdarúgó nem sokkal az érkezése után rögtön be is mutatkozott új együttesében, igaz, aligha ilyen debütálásra vágyott, hiszen az Al-Fateh 3–0-ra kikapott az Al-Kadszijától. A játékos most az M1-nek beszélt a klubváltásáról, néhány részletet elárult annak hátteréről is, de többek között kitért a debütálására is.

„Nem volt egyszerű az első meccset megelőző felkészülés, mert este kilenckor játszottunk, délután négykor meg még problémák voltak a szerződésemmel, de szerencsére a klub mindent el tudott intézni, emellett a Paks is partner volt abban, hogy az átigazolás megvalósuljon. 

Ez egy átalakulóban lévő csapat, ez látszódott is, a meccs végére azért elfogytunk kicsit, ráadásul voltak U19-es fiatalok is, akik most debütáltak a ligában. 

Ha az egy nullát tudjuk tartani, talán lett volna esélyünk a végén akár a pontszerzésre is, de ebben most több nem volt” – mondta Szappanos, aki úgy látja, napról napra haladnak a munkával, s bízik benne, hogy hamarosan stabilizálni tudják a helyzetüket. Az edzőjük is gyakorlatilag egy hete érkezett, így igazából mindenkinek új a szituáció.

A kapus elárulta, egy európai klub is vitte volna, emiatt alaposan át kellett rágnia a döntését, hogy Szaúd-Arábiába szerződjön-e. Végül a kora és egyéb tényezőket is latba véve határozott így. Bízik benne, hogy jó döntést hozott. Számára nagyon fontos, hogy majd a családja is ki tudjon jönni hozzá, és teljes életet tudjanak élni a közel-keleti országban.

A 33 éves futballista amúgy bő egy szezont szerepelt Pakson, negyven mérkőzésen lépett pályára, teljesítményével alaposan hozzájárult a csapat kupagyőzelméhez és bajnoki ezüstérméhez.

„Ez egész pályafutásomat úgy játszottam le, hogy az aktuális átigazolási szezonban bíztam benne, hogy tudok szintet lépni.

Paksra is úgy érkeztem, hogy ha úgy adódik lehetőség és tovább tudok lépni, akkor szeretnék is, ebben szerencsére a klub is partner volt, megértették, hogy ambiciózus vagyok, és ha esély van rá, akkor váltanék. Ez mindig is benne volt a levegőben, szerencsére most jött ez a lehetőség, hogy és próbálok majd élni vele” – nyilatkozta az Al-Fateh kapusa, aki kedden végigvédte az Al-Ahli elleni mérkőzést, és kapott gól nélkül hozta le a kilencven percet a szaúdi szuverén tőkealapból felépített szupergazdag gárda ellen. Csapata pedig óriási meglepetésre 1–0-ra legyőzte a bajnokesélyest, amelyben olyan labdarúgók léptek pályára, mint a brazil Roberto Firmino és Ibanez, az algériai Rijad Mahrez, az elefántcsontparti Franck Kessié vagy a spanyol Gabri Veiga.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kedden hirdette ki a németek és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-meccsekre készülő keretét, amelyben ezúttal nem volt benne Szappanos Péter, aki most távol került a válogatottságtól. Az olasz szakember ugyanakkor hangsúlyozta, minden kimaradónak van visszaút a nemzeti csapatba, így az Al-Fateh kapusa is reménykedhet.

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katedralista1957
2024. augusztus 28. 11:35
Érdekes, hogy soha senki nem mondja, hogy a jó sok pénz volt a váltás döntő oka. Egy szürreális bajnokság, kis tökefeltöltéssel. Legalább őszinték lennének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!