Bankot „robbanthat” a Fradi a Bajnokok Ligája főtáblájával – mutatjuk, mekkorát

2024. augusztus 09. 07:43

Ha az FC Midtjylland ellen le tudja dolgozni kétgólos hátrányát, és dán ellenfelén továbbjut a Ferencváros labdarúgócsapata, egy lépésre kerül a főtáblától – márpedig az igazán nagy pénzeket ebben a szakaszban lehet keresni.

2024. augusztus 09. 07:43

Támad a Ferencváros a Midtjylland elleni Bajnokok Ligája-slejtezőn Dániában 2024. augusztus 6-án. Fotó: Fradi.hu

Több mint 3,3 milliárd eurót (1307 milliárd forint) oszt szét az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a kontinentális klubsorozatokban szerepelő csapatok között a 2024–2025-ös idényben. A legtöbbet természetesen a Bajnokok Ligája-részvevők kapják, 2,47 milliárdot (978,40 milliárd forintot), ami a teljes pénzalap 74,38 százaléka. Az Európa-ligában játszó együtteseknek ugyanakkor 565 millió euró (223,80 milliárd forint) jut, míg a Konferencia-liga az új évadban (102,20 milliárd forint) „ér”.

A BL-ben még versenyben lévő, de a harmadik selejtezőkörben a dán FC Midtjylland elleni idegenbeli mérkőzésen kétgólos vereséget szenvedő Ferencváros eddig 350 ezer eurót (138,64 millió forint) focizott össze a nemzetközi porondon. Amennyiben a visszavágón megfordítja a párharcot a Fradi, egy lépésre kerül a főtáblától – márpedig az igazán nagy pénzeket ebben a szakaszban lehet keresni.

A 36 csoportkörös gárda ugyanis 18,62 millió euróval (7,38 milliárd forint) gazdagodik. Ott a győzelemért 2,1 millió eurós (831,84 millió forint) prémiumot utal át az UEFA, míg a döntetlen 750 ezer eurót (297,08 millió forint) fizet. Ezen felül külön jutalmazzák a helyezést: összetettben az első 9,9 millió euróra (3,92 milliárd forint), az utolsó 270 ezer euróra (106,95 millió forint) számíthat. A legjobb nyolc csapatnak további 2 millió eurót (792,23 millió forint), a 9-16. helyezetteknek pedig egymillió eurót (396,11 millió forint) szánnak.

A kieséses szakaszban is folytatódik a pénzgyűjtés:

  • az osztályozó a rájátszásban 1 millió,
  • a nyolcaddöntő 11 millió (4,36 milliárd forint),
  • a negyeddöntő 12,5 millió (4,95 milliárd forint),
  • az elődöntő 15 millió (5,94 milliárd forint),
  • a döntő pedig 18,5 millió eurót (7,33 milliárd forint) hoz majd a konyhára.

A majdani BL-győztes biztosan kap még 11,5 millió eurót (4,56 milliárd forint).

Az FTC tehát a Bajnokok Ligája főtáblájával bankot „robbanthat”,

amire azért lenne szüksége, mert tavaly a korai BL-búcsú miatt hatalmas pénztől esett el. Végül így is összejött neki 3,2 milliárd forint a Konferencia-ligában, ám összességében 932 millió forintos veszteséggel zárta a 2023-as évet. Idén a 16,6 milliárd forintos költségvetésének jelentős részét megkereshetné az elitsorozatban a zöld-fehér klub.

 

 

Ha mégsem sikerülne túljutnia a Midtjyllandon, mindenképpen az Európa-ligára kellene ráhajtania a IX. kerületieknek,

amelyben a 36 csoportkörös alakulat 155 millió eurón (61,40 milliárd forint) osztozik. Az El-főtábla így rögtön „csepegtetne” 4,31 millió eurót (1,71 milliárd forint), amelyet aztán különböző bónuszokkal lehetne feltölteni.

Emlékeztetőül: a 2018-as, viszonylag gyors kiesés még „csak” 180 millió forintot hozott az UEFA pénzdíjából a Ferencvárosnak, ám a 2019-es és a 2021-es Európa-liga-csoportkör már 1,4, illetve 1,5 milliárdot, a 2022–2023-as európai menetelés pedig 3,7 milliárdot ért. A csúcs az elmúlt éveket tekintve tehát továbbra is a 2020-as Bajnokok Ligája-kaland volt a maga 7,6 milliárdos pénzdíjával.

Mindezek révén (is) a Ferencváros Labdarúgó Zrt. a 2022-es naptári évben 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárt, amelyben egyébként a már említett, 2022–2023-as évadhoz tartozó nemzetközi jutalompénzek még nem voltak benne.

A Konferencia-ligában érdekelt Fehérvár, Paks, Puskás Akadémia hármas a csoportkörért fejenként 3,17 millió eurót, vagyis 1,26 milliárd forintot remélhet, ami szintén nem kevés, de a BL-díjazással nem említhető egy lapon.

 

Összesen 297 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gegrolla
2024. augusztus 09. 23:15
Ahhoz először a magyar Mutyilandnak tovább kell jutnia a dán Mutyilandon. És már ez is elég nehéz lesz nekik.
gyaloggos
2024. augusztus 09. 10:40
HOL van még az? AZÉRT bosszantó az ügy egyébként, mert a FRADI kettő nagyon buta gólt Dániában . AZ első félidőben helyzete is volt, tehát nem volt jpbb ez a dán csapat. AZT nem tudom, hogy a második félidőben a FRADI akart úgy játszani, vagy a dánok engedtek csak annyit. HÁT, nem bízom a továbbjutásban. AZ előző meccs alapján feltételezem, hogy a FRADI itthon is összehoz egy gólt a dánoknak.
semjenlova
2024. augusztus 09. 09:25
😂BL? A fájóan középszerű klubvezetéssel?? A balf@sz Kubatovval az élen? Már évek óta nem a játékosokról szól ez a történet.
files32
2024. augusztus 09. 09:04
Olyan két gólpasszt adtunk a dánoknak, hogy tanítani kéne. Viszont verhető csapat csak a helyzeteket ki kéne használni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!