A Premier League őszi idényét az MU (Rashfordék 1-0-ra verték a Fulhamet) és a Liverpool (Szoboszlaiék az újonc Ipswich Town otthonában 2-0-ra diadalmaskodtak) egyaránt győzelemmel kezdte, egyes angol sajtóorgánumok felvetették: vajon a Vörös Ördögöknek idén lesz-e esélyük legalább a legjobb négy közé kerülni, másrészt természetesen az is téma volt: mit hozhat a Klopp-éra utáni időszak a Pool számára?
Gary Neville szerint bár jóval nagyobb az esély, hogy a Liverpool idén is megelőzi kedvenc klubját, mivel kérdés, hogy az Old Traffordon miként válnak be az erősítések,
a korábbi klasszis hátvéd úgy látja, a Manchester United egy dologban feltétlenül megelőzi Arne Slot együttesét: jóval erősebb a középpályája!
Ami tény: az MU ezen csapatrészében hemzsegnek a világklasszisok, elég, ha csak az angol válogatott Mason Mountot, az Eb-n kimagasló teljesítményt nyújtó Kobbie Mainoo-t, a portugálok egyik legjobb futballistáját, Bruno Fernandest, a brazil klasszist, Casimerót és egyáltalán nem utolsósorban a skót nemzeti csapat kulcsfiguráját, Scott McTominay-t említjük meg.
Gary Neville odaszúrt egy nagyot Szoboszlai Dominikéknak. A futball is egy társasjáték, úgyhogy meglátjuk: ki nevet a végén? Fotó: liverpoolfc.com
Neville meglátása szerint ezzel szemben a Liverpoolnál éppen középről hiányoznak a kiemelkedő képességű futballisták, arról nem is beszélve, hogy a szakmai stáb az egyik legfontosabb, a 6-os, védekező pozícióban nem rendelkezik egy igazán meghatározó futballistával, no, és a Mersey-parti klub az egyetlen PL-együttes, amelyhez még egyetlen nyári igazolás sem érkezett (igaz: egyre gyakrabban emlegetik, hogy az Eb-győztes spanyol, Martin Zubimendi érkezhet e posztra az Anfield Roadra!)
„Fentiek is csak azt bizonyítják, hogy a tavalyi szezonban Jürgen Klopp mekkora bravúrt hajtott végre
azzal, hogy Wataru Endóval, Szoboszlai Dominikkal és Alexis McAllisterrel a dobogó harmadik fokán végzett” – fejtette ki az interjú végén Gary Neville.
Garázskapu-szerelőből lett válogatott focista, és gyenge adottságokkal rendelkező gyerek, aki olimpiai aranyat nyert, plusz némi dráma Romániában. Íme a hét legolvasottabb sporthírei a Mandineren!
A listavezető Liverpool FC – a magyar játékos góljának is köszönhetően – 2–0-ra legyőzte a vendég Newcastle Unitedet a Premier League 27. fordulójában, szerdán.
A szakértők szerint eldőlt a bajnoki cím sorsa az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a liverpooliak holland menedzsere, Arne Slot azonban még óvatos. Szoboszlai Dominikékra mindenesetre szerdán újabb rangadó vár, majd a Newcastle elleni PL-meccs után készülhetnek a PSG-re.
A lengyel kormánypropaganda műsorában azt magyarázzák el, miért kell kitenni Magyarországot az Európai Unióból.
p
1
12
22
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 53 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. augusztus 22. 15:33
Ne Vill bazdmeg!
MU ban Bruno aki tud, a többi átlagos vagy az alatti.
Casemiro?
Most tényleg?! Alig tud futni baszod?
Mézön Mont?!
Mennyi gólt v assziszt adott?!
Hülye vagy baszki!!