Jó biznisz az olimpia, Magyarországnak is megérné
Csaknem 27 millió eurós többlettel zárt a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia költségvetése a nyári ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint.
A magyar pólós lányok ugyan döntetlent játszottak ausztrál ellenfelük ellen, de ez nem volt elég, hogy elkerüljük az egyik legkeményebb ellenfelet a negyeddöntőben.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt
A továbbjutás megvan, de azért igenis van tétje a Magyarország-Ausztrália női vízilabda mérkőzésnek, hiszen ez a meccs dönti majd el, hogy ki ellen ugrik majd medencébe válogatottunk a negyeddöntőben. Mihók Attila szövetségi kapitány a mérkőzést megelőzően úgy nyilatkozott, hogy kemény fizikális mérkőzésre számít, és nagyon nem mindegy, hogy melyik együttes tudja jobban kihasználni az emberelőnyös helyzeteket, amelyből a spanyol bírókat ismerve, jó néhány várható.
A Kanadát, Kínát és büntetőpárbajban Hollandiát is felülmúló Ausztrália nem egyszerű ellenfél, a magyar válogatott eddig négyszer játszott ellenük, és mind a négy meccs döntetlennel ért véget a rendes játékidőben.
Amennyiben nyerünk ellenük, és Kanada meglepi a holland csapatot, meglehet a csoport első helye, viszont ha nem jön össze a győzelem, az Egyesült Államok válogatottjával kell megvívnunk a negyeddöntőben, és az elmúlt években megtapasztaltuk párszor, hogy ez komoly kihívás lehet.
Az első negyedben mi kezdtünk jobban – bár a kezdő sípszót követően Vályi Vanda elhozta a labdát, ez a támadás még gól nélkül ért véget, de az ausztrál támadásnál jól védekeztünk, és a fordulást követően Garda Krisztina lőtt szép gólt távolról (1-0). Újabb gól nélküli támadások következtek – a mienknél kontrát ítéltek, az övék egy kapufáról kipattanó ejtéssel ért véget, újabb próbálkozásunkat blokkolták, az ausztrálok támadóideje pedig lejárt.
Gurisatti Gréta szép lövést eresztett meg negyed közepén, de sajnos kapufa lett belőle, Magyari Alda viszont védte az ausztrálok lövését, így továbbra is maradt az egygólos vezetés. A végéhez közeledve az ausztrál csapat került emberelőnybe egy centerezést követően, és gólt is szerzett ellenfelünk (1-1).
Az első negyedben a szövetségi kapitány által várnál kevesebb volt a kiállítás, és a gól is – a végén még Gara lőtt egy kapufát, így maradt a döntetlen.
A második negyedben megint mi hoztuk el a labdát, de nem az első támadásból nem tudtunk eredményesek lenni – ahogy az ellenfél sem – lehet, hogy ez egy ilyen gólszegény meccs lesz? Emberelőnybe kerültünk, de nem sikerült élnünk vele, de az ausztrálok sem tudtak gólt szerezni, hiszen nagyon jól védekezett a magyar csapat! Az ellenfél azon ban egy perccel később mégis átvette a vezetést egy gyors támadás végén (2-1), de újabb emberelőnyét kihasználva válogatottunk az olimpián már nyolcgólos Vályi Vanda góljával gyorsan egyenlített (2-2).
Az ausztrál csapat Andrews révén akciógólt szerzett (3-2), amire Parkes sajnos nem tudott válaszolni. Az ellenfél hálóőre, Palm többször is jól védett. Egy perccel később
Keszthelyi Rita azonban belőtte a jogosan kapott ötméteresünket (3-3). Aggasztó volt azonban, hogy jól védekeztünk, de az ötödik emberelőnye közül csak egyet használt ki a magyar válogatott.
Mindkét kapus nagyon jól védett, Palm 11 lövésünkből nyolcat védett, Magyari az ő 8 próbálkozásukból ötöt kiszedett. Andrews újabb próbálkozását azonban nem tudta védeni, ismét az ausztrálok vezettek (4-3). Rybanska Natasa azonban emberelőnyből gólt szerzett (4-4) – ez volt az első gólja a párizsi játékokon – majd kiállították, és az ellenfél megint betalált (4-5). Az újabb fórunkat sem tudtuk kihasználni, és ez nem volt valami biztató.
Az ausztrálok Williams révén megint betaláltak, kettőre emelve a különbséget, Szilágyi azonban szép gólt pakolt be a hosszú sarokba (5-6) és hiába jöttek megint emberelőnyben, szépen kivédekeztük a támadást. Ahogy a következőket is, de
az utolsó másodpercben hiába próbálkozott Gurisatti közelről, az ausztrál hámóőr megint védett – tizenegyedszer – így hátrányból vártuk az utolsó játékrészt.
Vályi Vanda negyedszer is elhozta a labdát, de a centerezést követően hiába lőtt háttal Parkes, nem sikerült betalálnunk – de az ellenfélnek sem! A fordulást követően azonban Keszthelyi Rita középről egy gyönyörű pattintott lövéssel szerzett gólt, ezzel egyenlítettünk (6-6). Az ausztrál csapat azonban gyorsan válaszolt egy szép ejtéssel (6-7), ezúttal a védekezésünkkel volt gond. Sőt emberelőnyből dupláztak, és megint kettővel mentek (6-8).
Az újabb fórunkból Szilágyi Dorottya szerzett gyors – és ismét nagyon fontos – gólt (7-8). Az ausztrálok ötméteresét Alice Williams értékesítette (7-9), újra ők vezettek – közben Rybanska kipontozódott, mi viszont hiába kerültünk újfent emberelőnybe, megint nem tudtuk kihasználni a helyzetet.
Szilágyi gyönyörűen úszott meg egy ellentámadásnál, Magyari Alda pedig csodás passzal szolgálta ki, és bár az ausztrál védő elérte, szabálytalankodott ellene, és Keszthelyi belőtte újabb ötméteresünket (8-9). Izgalmas lett a vége!
Ismét jól védekeztünk, és Mihók Attila 1:27-nél időt kért – gól kellett szereznünk a végén, és Magyari Alda is előrement a támadáshoz. Az ausztrálok védőjét kiállították, kapusunk visszamehetett, és szerencsére türelmesek voltunk, ezért a végén Leimeter Dóra egy bombaerős lövéssel egyenlített (9-9)! Az ausztrálok támadtak, és hiába kerültek emberelőnybe, a magyar lányok nagyon jól védekeztek, a maradék 5 másodperc azonban nem volt elég a vezetés megszerzésére, büntetőpárbajjal dől tehát el a mérkőzés.
Ez az ötödik magyar-ausztrál meccs, és amint az eddigiek, ez is döntetlen lett a rendes játékidőben.
A büntetőpárbajban azonban 5-4-re az ausztrálok nyerték, így a magyar női vízilabda-válogatott csoportharmadikkén az amerikai válogatott ellen kell játsszon a negyeddöntőben.
Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.
Nincs leállás: az elmúlt hétvégén három aranyérem volt a termés.
Kiss Péter Pál mostantól már kétszeres paralimpiai bajnok, emellett négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok.
A pécsi sportoló a 200 méteres vegyesúszás SM9 kategóriájának döntőjében elsőként csapott a célba a párizsi paralimpián.