ám a sportban, így a futballban sem mindig a pénz dönt, s ezt most a Fradi is bebizonyította.
Sok fiatal kapott lehetőséget a londoni csapatban, ám ott volt a kezdőben a nagyágyúk közül Lukas Fabianski, Kosztantinosz Mavropanosz, Aaron Cresswell, Mohammed Kudus, Maxwel Cornet és James Ward-Prowse is, akiknek összesen 1142 Premier League-mérkőzés van a lábukban. Jobban kezdett a magyar bajnok, a 25. percben Owusu Kwabena emelt nagyszerűen a West Ham kapujába (1–0). Maxwel Cornet kiegyenlíthetett volna, ám lövése után a kapu mögött landolt. A Fradi jól játszott, igyekezett rövid passzokkal támadásokat építeni, labdavesztések után pedig gyorsan visszaszerezni a labdát. Az első félidő végén
Cebrail Makreckis kiváló kiugratása után Alekszandar Pesics szépen gurított a jobb alsó sarokba (2–0).
A szünetben megérdemelten vezetett a Fradi nagynevű ellenfele ellen – írja a Nemzeti Sport.
A szünetben az FTC nem cserélt, a West Ham viszont kilencet is (többek között beállt az Európa-bajnok olasz Emerson és a 11-szeres francia válogatott Bajnokok Ligája-győztes Kurt Zouma is), ami meglátszott a 2023-ban Európa Konferencialiga-győztes csapat játékán. Az angolok feljebb kapcsoltak, átvették az irányítást, és a félidőben beálló Danny Ings nem sokkal a fordulás után szépen tekert szabadrúgásból a magyar kapuba (2–1). De nem borult fel teljesen a pálya, a csereként beállt Kady Borges nagyszerűen ugratta ki Tosin Kehindét, ám ő nem tudta növelni a Ferencváros előnyét. Ahogy Gruber Zsombor sem, aki a 83. percben éles szögből a lécre lőtt.