Az F1-be tart a 15 éves magyar szupertehetség – milyen állomások várnak rá a csúcskategóriáig?

2024. július 12. 14:47

Pont úgy, mint Lando Norris: Molnár Martin is az F4-ből kerülhetne a legmagasabb szintre.

2024. július 12. 14:47

Fotó: Facebook/Martin Molnár Racing

Kiemelten fontos szakaszába ért Molnár Martin pályafutása. A Formula–1-be vágyó 15 éves fiatalember jelenleg a brit F4-ben versenyez és hangol a későbbi pályafutására, pont úgy, mint korábban a ma már Formula–1-es futamgyőztes Lando Norris. A Virtuosi versenyzője az Index Sportcast legújabb epizódjában az eddigi öt versenyhétvége tapasztalatairól, a befektetett munkáról, valamint a szezon folytatását illető terveiről is elárult kulisszatitkokat menedzsere, Kiss Pál Tamás társaságában.

A fiatal pilóta elárulta, mennyi háttérmunkával jár a fejlődés, és milyen elképzelései vannak az F1-be vezető útról.

Egyetértenek abban: fontos, hogy lépésről lépésre haladjanak előre a kategóriák és az elvárások között, hiszen mint vallják, szilárd alapokra lehet erős várat építeni.

„Nem akkor jár le a munkaidőnk, amikor eljövünk a versenypályáról, rengeteget elemezünk utána is, visszanézzük a belső kamerás felvételeket a szállodában, így amikor odaérünk az éles helyzetekhez, akkor jobb teljesítményt tudok nyújtani” – jelentette ki Molnár Martin.

A fiatal tehetség menedzsere, Kiss Pál Tamás szerint nem spórolhatnak ki egyetlen lépcsőfokot sem, mert az később rosszul sülhet el. Éppen ezért rövid-, közép- és hosszútávú terveket is kidolgoztak a siker érdekében.

Molnár Martin alázatosan dolgozik, hogy elérje a célját, de csak így lehet, hiszen a legjobbak közé vágyik...

A saját elvárásom is magasan van, ezzel sokszor nagy nyomást helyezek magamra, de minden nap azért dolgozom, hogy fejlődjek. A végső cél a Formula–1!

– hangsúlyozta a fiatal versenyző.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
proctor
2024. július 12. 17:46
Az első állomás Kőbánya-alsó , na és ott felébred
Mich99
2024. július 12. 16:20
Egy magyar kamikaze-pilóta?
Roadkill
2024. július 12. 15:57
esélytelen, túl nagy a pénz és a politika szerepe. Magyarország olyan kicsi piac, hogy nem is léztezik, plusz nincs olyan szponzor aki befizetné a gyereket
Phm045
2024. július 12. 15:02
Sok sikert neki! Ja még valami! Maradjon szerény......................
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!