A Nemzetközi Evezős Szövetség (World Rowing) hétfőn arról tájékoztatta a magyar tagszervezetet, hogy a luzerni kvalifikációs regatta eredményei alapján újraosztott kvótára a magyar női és férfi egypárevezősök, azaz Pétervári-Molnár Bendegúz vagy Gadányi Zoltán a jogosult.
„Az elnökség egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a szövetségi kapitány szakmai indoklással alátámasztott javaslata alapján Pétervári-Molnár Bendegúz utazhat a párizsi olimpiára” – áll a hazai szövetség közleményében. Bár a magyarok egyenes ágon nem szereztek ötkarikás indulási jogot, de az újraosztott kvótának köszönhetően az egypárevezős számban induló Pétervári-Molnár ott lehet Párizsban, s ezzel már 164-re nőtt a magyar sportolók száma az idei nyári játékokon. Amúgy a mieink 1932 óta minden olimpián részt vettek evezésben, sajnos az utóbbi években nem sok sikerrel.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt nagyon optimista.
„Minden remény megvan arra, hogy elérjük a 190-es létszámot, amely a legmerészebb álmainkat is felülmúlná”
– mondta a sportvezető. Szöul olimpiai bajnoka hozzátette: a vívók soha nem látott létszámban képviseltetik magukat, az úszók esetében a nagy létszám nem akkora meglepetés, „ám a csapatszellemet a csapatsportágak jelenléte erősíti leginkább, ezért is örülünk, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint négy együttesünk is jelen lesz Párizsban” – nyilatkozta Gyulay.