Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Az abszolút többség szerint egyértelmű, kire nem szabad bízni Magyarország vezetését.

A videóbíró is vizsgálta a jelenetet.

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP
„Száz százalék, hogy tizenegyes volt, ezt elvették tőlünk. Egy Európa-bajnokságon talán jobb lenne, ha európai játékvezetők lennének” – mondta a mérkőzés után a skót kapitány, miután a magyar válogatott Csoboth Kevin utolsóperces góljával 1-0-ra nyert Skócia ellen vasárnap.

Az UEFA játékvezetésért felelős igazgatója, Roberto Rosetti most egy bírói eligazításon megvédte Facundo Tello döntését.
Rosetti elmondása szerint a videóbíró is vizsgálta a skótok által kifogásolt jelenetet. Enne végén arra jutottak, hogy a bírónak nem kell visszanéznie a helyszínen az esetet. Rosetti véleménye szerint azért nem történt szabálytalanság Willi Orbán részéről, mert a skót támadó irányt váltott a magyar védő felé, és volt egy fizikai kontaktus, amikor megpróbálta versenyre késztetni a védőt – számolt be a Telex a BBC cikkére hivatkozva.