„Ha egy valóban profi közegben növök fel, nem csak Messiről és Ronaldóról zengtek volna ódákat!” – Váczi Zoltán a Mandinernek

Nyitókép: Vasas FC/Facebook

***

Kezdjünk egy aktuális témával: feljut a Vasas?

Nem hiszem…

Nocsak! Miért ennyire pesszimista?

Olyan gyenge teljesítménnyel, mint amit a kiesőjelölt Tiszakécske ellen bemutatott a csapat, nem lehet messzire jutni. Ezért sem járok ki már a meccsekre, hiszen évek óta csak az alibifutballt látjuk. Ráadásul a Vasasnak sokkal nehezebb a sorsolása, mint a fő rivális Győrnek. Maradjunk annyiban: az egymás elleni mérkőzésen, az utolsó előtti fordulóban sok minden eldől.

Miként fogadta, hogy az önhöz hasonlóan rendkívüli képességű korábbi válogatott legenda, Gera Zoltán lett az angyalföldiek vezetőedzője? 

Tisztelem, becsülöm Gera Zoltánt, remek futballista volt, de jelen helyzetben nem biztos, hogy a legjobb megoldás volt a vezetőedzői posztra. Trénerként még tapasztalatlan, az általa irányított U21-es válogatottat – már elnézést – ütötték-verték. Nem csoda, hogy vele sem lépett előre a Vasas, sőt, kevesebb gólt szerez, mint korábban… Az a legnagyobb baj, hogy túlságosan biztonságos futballt játszunk, ahelyett, hogy a támadásokra helyeznénk a fő hangsúlyt!

Másnaposan három gólpassz a Fradi ellen!

Mondhatjuk, mint a kilencvenes évek elején, Békéscsabán, ahol az Előre (az ön vezérletével) látványos támadófutballt játszott, és lett harmadik az NB I-ben?

Nem is szerettek minket az ellenfelek! Pásztor József hagyott bennünket játszani, másrészt valóban egy szerencsés garnitúra jött össze, minden meccsen csak az volt a célunk, hogy több gólt lőjünk, mint az ellenfél! Nagyon jólesett, amikor „Paszi” azt nyilatkozta rólam, hogy a képességeim alapján a Barcelonában lenne a helyem. 

Erre az időszakra esett egy legendás mérkőzés, a Ferencváros 5-2-es legyőzése, amelyre ön nem mindennapi módon készült fel…

Mondhatjuk azt, hogy akkoriban nem a sportszerű életmód híve voltam. 

 Az ominózus Fradi-meccs előtt nem sokkal jelentettem be a klubnak, hogy eligazolok a Vasasba, ezek után úgy láttam helyesnek, ha lemegyek piálni és biliárdozni az egyik kocsmába. Jó néhány whiskyt elfogyasztottam már, amikor egy csabai küldöttség jött értem: Csató Sanyi, Mracskó Mihály és Szenti Zoltán. Nekik is elmondtam, mi a helyzet, az őszi idény végén elmegyek, be is piáltam rendesen, de valahogy csak rávettek, hogy pályára lépjek a másnapi rangadón. Jót tett a nem kis mennyiségű „célzóvíz”, 5-2-re nyertünk, én pedig – abszolút másnaposan – három gólpasszal járultam hozzá a sikerhez.

Illovszky Rudolf tudott igazán bánni vele, de a cigi és a napi 15 kávé megmaradt...

A Vasasnál is igazi közönségkedvenc lett, de a Fáy utcában sem a sportszerű életmódjáról volt híres. Meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon a piáról, a cigiről, hiszen így akár még többre vihette volna!

Biztos vagyok benne, hogy többet ki tudtam volna hozni magamból, de senki sem mutatta meg, melyik a helyes út. Visszautalva egy korábbi gondolatomra: ha egy valóban profi közegben növök fel, mondjuk fiatalon sikerült volna kijutnom a Bundesligába, lehet, hogy az elmúlt években nem csak Messiről és Ronaldóról zengtek volna ódákat, hanem az én teljesítményemről is. A legjobban egyébként Illovszky Rudi bácsi tudott velem bánni. Csendes volt, de szigorú, részben elfogadta minden bűnömet, de nem véletlen, hogy ebben az időszakban szoktam le a piáról. A cigi és a napi 15 kávé megmaradt, de ő arról is meg tudott győzni: a meccs az szent dolog! Eleinte a Fáy utcában is horgászni mentem edzés helyett, de megegyeztem vele: a csütörtök lesz az állandó horgásznap, és a bajnoki előtt már semmi kilengés nem fordulhat elő! De ő is mindent megtett értem: amíg például Juhár Tamás sajttal töltött pulykamellet evett a meccs előtti közös ebéden, Rudi bá’ elintézte nekem, hogy az én menüm három rántott csirkecomb legyen, mert tudta, hogy ez a kedvenc kajám. Nagyon szerettem őt!

Váczi Zoltán az Év gólját lövi a Vasas játékosaként a Videoton ellen

Öt év után mégis távoznia kellett a Vasastól…

Egy egészen nevetséges dolog miatt. 

Torgyán József miatt nem mehetett külföldre!

Ezek után adott az élet két esélyt, hiszen előbb a Honvédba, majd nem sokkal utána a Ferencvároshoz szerződött…

Azért is volt jó a környezetváltozás, mert Kispesten új közegbe kerültem, és dolgozhattam Komora Imrével, akinek a személyében egy nagyon jó embert ismertem meg. A Fradi egy külön történet, külön közeg. A korábbi években nem tartozott a kedvenc klubjaim közé, de az Üllői útra kerülve sok mindent átértékeltem. A zöld-fehéreknél tanultam meg, hogy mit jelent, amikor egy klub, egy közeg maximálisan tiszteli a labdarúgókat. Ezt nem csak a szurkolókra értem, hanem a vezetőkre is. Az első napokban például felvittek a Fradi-múzeumba, hogy még jobban megismerjem a klubot, de végig éreztem, hogy nagy tisztelettel vannak a futballisták iránt… A társak is befogadtak, szegény Nagy Norbival korábban többször is együtt játszottam, és ő védelmébe vett. Megmondta a többieknek, hogy „a Zolit ne bántsátok, ha edzésen is keményen odarúg, mert ő a tréningeken is azt hiszi, a meccsen van!”

Mégis csak 8 bajnoki jutott Fradi-mezben…

Abszolút nem volt szerencsém. Az első edzések egyikén összeütköztem Baranyai Tibivel, több bordám is eltörött, így 8-9 hetet ki kellett hagynom. Pedig a vezetőedzővel, Sztanko Poklepoviccsal is remekül kijöttem. Először tiltakozott, és kérdezte, miért kell ilyen öreg futballistát szerződtetni, pár hét múlva pedig már a magyar futball professzorának nevezett. A fő ok pedig, hogy a vezetőknek nem voltam hajlandó „visszacsengetni” a fizetésem egy részét.

A légióskodás sosem jött komolyan szóba?

Már 16 évesen kimehettem Belgiumba, a Boom nevű csapat hívott próbajátékra, de pár hét múlva haza kellett jönnöm, mert megsérült az Achilles-inam.  Később Szanyó Karcsival voltam Cipruson, majd Boda Misivel Görögországban, de politikai okok miatt haza kellett jönnöm…

???

A magyar futball akkori első számú szaktekintélye (a nevét kegyeleti okból nem említem, mert már elhunyt) utánam telefonált, és kerekperec közölte: mivel Torgyán József lett a Ferencváros elnöke, nem mehetek sehová, az Üllői útra kell szerződjek! Egyébként nem bánok semmit sem: több száz NB I-es meccset játszottam, bekerültem a válogatottba, csak azt sajnálom, hogy a világ nem ismerte meg a nevem…

A kilencvenes években esély sem volt kijutni az Európa-bajnokságra, az utódok viszont már sorozatban harmadszor is Eb-résztvevők lehetnek. Mit vár Szoboszlai Dominikéktól a kontinensbajnokságon?

Ha már Szoboszlait említette: nem vagyok annyira elájulva tőle! Sokkal jobban kedvelem Sallai Roland és Schäfer András játékát, akik kellő vagánysággal meg mernek csinálni három, négy cselt is, sokkal szabadabban játszanak, mint Dominik… A mai magyar válogatott kiszámíthatatlan: tudom, hogy 14 mérkőzés óta veretlen, de 

Mivel foglalkozik jelenleg? 

Korábban ificsapatoknál voltam edző, aztán gyerekek egyéni képzésével foglalkoztam. Ám hiába került hozzám 9 évesen egy tehetség, amikor leigazolta őt egy fővárosi klub, visszafejlődött. Ezek után az édesapa le akarta hozzám újra hozni, de annak semmi értelmét nem láttam, hogy egy fáradt gyerekkel foglalkozzak, hiszen túlzás lett volna, hogy napi két edzésen vegyen részt. Hagytam a fenébe az egészet, manapság egy építőipari vállalkozásom van, abból élek.

Nem hiányzik a futballközeg? 

Dehogynem! A közelmúltban, az egyik meccsen kiraktak az angyalföldi szurkolók egy transzparenst „Pál Zoli, Szanyó, Váczi, visszavárunk a Vasas kispadjára!” Visszamennék, de nem hívnak. Amikor a felnőttcsapatnál dolgoztam, akkor is a játékosok egyéni képzéséért feleltem. Még ma is meg tudnék mutatni csomó dolgot! S akkor talán a Radó is meg merne csinálni egynél több cselt, a korábban gólerős Holender pedig nem esne térdre a kapu előtt. Legfőképpen pedig nem azon kéne izgulni, hogyan verjük meg hazai pályán a kieső Tiszakécskét, és hogy feljutunk-e egyáltalán az NB I-be…