Mint azt Farkas György igazgató meséli, „a diákok addig rágták a fülem, míg én Horváth Tamás polgármesterhez fordultam segítségért”.
Az önkormányzat vezetője egyből tudta, kihez kell fordulni. Felvette a kapcsolatot ifjabb Süllős Gyula vállalkozóval (korántsem mellékesen: a Balassi Bálint Gimnázium korábbi tanulójával), akinek a családja a küzdősportok támogatójaként is közismert.
Megköttetett a megállapodás! A Balassi Gimnázium korábbi tanulója, Süllős Gyula (balra) és Horváth Tamás polgármester kézfogója Fotó: metropol.hu
Az üzletember négymillió forintot adományozott a Kelet-Pesti Tankerületi Központnak, amely révén megvalósulhatott a beruházás. A vállalkozó a Metropolnak elmesélte, „tősgyökeres rákoskeresztúri lakosként ezer szállal kötődöm a XVII. kerülethez. Másrészt nálunk családi hagyomány, hogy visszaadjunk valamit annak a közösségnek, amelytől oly' sokat kaptunk”.
Farkas György igazgató arra is ígéretet tett: „két percig sem marad üresen a strandröplabdapálya!”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
„Hogyan jutottunk oda, hogy egy gyermek megerőszakolása kevésbé fontos, mint az az érem, amit valaki megnyerhet az olimpián? Ez egyszerűen elképesztő” – mutatott rá egy brit jogvédő.
„Nem feltétlenül készpénzt küldenek, de nagyértékű informatikai szolgáltatásokat. A Tisza Párt természetesen ezért nem fizet” – jelentette ki a miniszterelnök a Mandiner Klubesten.