„Nyugat-Európa megháborodott, a végnapjait éli” – kifakadt az elkeseredett Fradi-tábor az újabb súlyos büntetés után

Megint jól megbüntették a Fradit, miközben a felfüggesztett ítélettel érkező hollandok olcsón megúszták a vandálkodást.

A jegyeteket érkezési sorrendben lehet majd beszerezni az UEFA honlapján.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
Kevesebb mint ötven nappal az Eb előtt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a honlapján tette közzé, hogy május 2-án, azaz csütörtökön 11 órától újabb jegyvásár kezdődik, melynek során összesen több mint százezer belépőt adnak el – szúrta ki a Magyar Nemzet.
Ezek közül néhány jegy korábbi vásárlóktól kerül újra eladásra, illetve a korlátozott látótérrel rendelkező helyekre szóló belépőket is most adják el, más jegyeknél olcsóbban. A jegyeket érkezési sorrendben lehet majd beszerezni.
Az UEFA honlapján arra figyelmeztetnek, feltehetően ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy a szurkolók jegyet vásároljanak.
A belépőket ITT tudják majd elérni.