A vasárnapi csapatidőfutam után a Bunol és Moncofa közötti 118,5 kilométeres szakasz várt hétfőn a bringásokra, a céltól mintegy negyven kilométerre harmadik kategóriás emelkedővel, így mezőnyhajrára lehetett számítani. Az utolsó három kilométeren belül két bukás is történt, de a remekül helyezkedő Vas Kata Blanka mindkettőből kimaradt, noha a másodiknál le kellett tennie a lábát. A hajrát jó ütemben indította és fél kerékpárhosszal maradt el a diadalmaskodó, tavaly Párizs-Roubaix-t nyerő kanadai Alison Jacksontól. A 22 éves magyar bajnok a második helyen ért célba a második szakaszon, így átvette a vezetést összetettben a Vuelta női országúti kerékpáros körversenyen. Sporttörténelmi siker ez, magyar női biciklis még sosem vezetett a híres spanyol viadalt.
A célba érés utáni díjátadón Vas felhúzhatta az összetettet vezető versenyzőnek járó piros trikót, és ezt követően nyilatkozott is.
„Nem voltak a legjobbak a lábaim, de a cél nagyon technikás volt, ami jól feküdt nekem.