A 24 éves Marozsán Fábián nevét tavaly májusban ismerte meg a sportvilág, amikor legyőzte a sportág jövőjének legnagyobb sztárját, a világranglista 1. helyezett Carlos Alcarazt. A közönség meglepetése érthető volt, hiszen az élete eslő ATP 1000 kategóriájú versenyén induló magyar teniszező ekkor még a világranglista 135. helyén szerepelt. Marozsán azóta szépen lépeget előre – többek közt az ilyen eredményekkel, mint ez a mostani.
A magyar teniszezőnek a jelenleg is zajló verseny még mindig csak a negyedik mestertornája, de úgy játszik, mintha hosszú évek rutinjával lépne pályára. Az első fordulóban 1 óra 8 perc alatt nyert a hazai pályán szereplő Aleksandar Kovacevic ellen. A második forduló jóval nehezebbnek ígérkezett, hiszen a világranglista 7. dán Holger Rune kiváló teniszező.
Az Index beszámolója szerint azonban Marozsán nem illetődött meg sem az ellenféltől, sem attól, hogy a mérkőzést a NFL-ben szereplő Miami Dolphins arénájában, a verseny centerpályáján rendezték, és a rá jellemző pókerarccal játszva nagyon magabiztosan, mindössze 25 perc alatt nyerte meg az első szettet, miközben ellenfele egyre idegesebb lett.