Eldőlt Gulácsi Péter sorsa, megszólalt az RB Leipzig edzője
Marco Rose szerint a magyar kapusnak szüksége van szünetekre, de a Bayern München elleni rangadón már megint ő védhet.
A 19. percben cserélte le fiatal játékosát a Kecskemét labdarúgócsapatának vezetőedzője. Meg is magyarázta tettét, de milyen hatást válthat ki, és mi köze az úgynevezett fiatalszabályhoz?
A Ferencváros tartja a lépést az éllovas Pakssal. Az NB I-ben a hétvégén mindkét zöld-fehér csapat 2–0-ra nyert. A Paks az MTK-t, a Fradi a Kecskemétet győzte le. Utóbbi meccsen meglehetősen szokatlan dolognak lehettek tanúi a szurkolók. Mindkét edző már az első félidőben változtatott a csapatán. Az FTC szerb mestere, Dejan Sztankovics azért hozta le a 39. percben a sárga lapos Ben Romhhanét, hogy ki ne állítsák, és ugyanebből az okból cserélt a 19. percben Szabó István, ő Helmich Pált hívta le a pályáról.
„Nem akartuk veszélyeztetni a fiatal tehetségünk pályafutását azzal, hogy kiállítsák, és ez mély nyomot hagyjon benne. Nagyon intelligens fiatalember, azóta már beszéltünk vele, s megértette, hogy le kellett cserélnünk, nem kockáztathattuk, hogy emberhátrányba kerüljünk – mondta a KTE vezetőedzője. – Igaz, hogy a 49. percben kaptuk a gólt, de azért a tizedik szöglet után várható volt, hogy lesz egy lepattanó, egy lecsúszott labda. Az sajnos megfogott minket, hogy les miatt nem adták meg a találatunkat, esett a koncentrációnk, és emiatt nem tudtuk kivédekezni a Ferencváros támadását. A tervünk az volt, hogy stabil védekezésből kontratámadásokat vezetünk, de ellenfelünk van annyira jó csapat, hogy ezeket a próbálkozásainkat jól levédekezte.”
Mint köztudott, az MLSZ az előző, a 2022–2023 idénytől vezette be a fiatalszabály néven elhíresült ösztönző rendszert, amelynek célja, hogy elősegítse a fiatal hazai labdarúgók beépítését a csapatokba. A szövetség pontrendszert vezetett be, minden U21-es korú magyar játékos percenként tíz pontot tud gyűjteni a klubjának. Az előző szezonban 325 millió forintos támogatást kapott az a klub, amely a feltételrendszer minden elemét teljesítette – arról, hogy ez az összeg változott-e, nincs hivatalos információnk. A maximális támogatási összeg megszerzéséhez 29 700 pontot kell gyűjteni, azzal a kitétellel, hogy ennek legalább felét (14 850 pontot) a támogatott korosztályú (jelenleg 2003-ban vagy utána született) magyar játékos pályára küldésével megszerzett pontok adják.
Vagyis Helmich Pál megfelelt ennek a szabálynak. A kérdés inkább az, hogy a 19 éves futballista lelkére hogyan hatott, hogy kezdőként ilyen hamar lehívták a pályáról. Szabó István persze próbálta megmagyarázni a dolgot. De egy ilyen esetnél azért óhatatlanul felmerül az emberben, nem lett volna-e jobb, észszerűbb, elegánsabb, ha ezt a tizenkilenc percet csereként kapja meg a második félidőben az NB I-ben már két gólnál járó játékos. Egy biztos, Helmich lelkének nem tett jót eset, a játékos önbizalmát nem növelte, sőt, inkább ellenkezőleg.
Fotó: Kecskeméti TE