A sportolók legtöbbjének élete ma már nyomon követhető a közösségi médiában. Azt persze nem állítjuk, hogy aki nincs fent a Facebookon, az Instagramon, a TikTokon vagy az X-en, az nem is számít, mert vannak páran – például a volt francia válogatott focista, Thierry Henry, s főleg amerikai sportok szereplői –, akik konokul távol tartják magukat ezektől az oldalaktól, de a jókora többség örömmel posztolgat magáról. Nincs ez másképpen nálunk sem. A Sportmarketing évről évre bemutatja és összegzi az ország legértékesebb sportolóinak, legnagyobb sportszervezeteinek listáját. A Top 10-ben vannak érdekességek, bár nagy meglepetések nem igazán.
Szoboszlai beelőzött
A tavalyi év szenzációja volt, hogy a nyáron Lipcséből az angol Liverpool labdarúgócsapatához szerződött Szoboszlai Dominik, aki időközben átvette a vezetést a magyarok között az Instagramon a debreceni Dzsudzsák Balázstól. Az átigazolás bejelentése után Szoboszlai röpke egy hónap alatt az akkori 435 ezer követőjéhez több mint 500 ezer újabb csatlakozott, majd ez a szám még közel 1,3 millióval nőtt alig fél év alatt, s a közelmúltban pedig átlépte a kétmilliós álomhatárt is. Ez eddig még egyetlen magyar sportlónak sem sikerült! Ma már több mint 2,2 millióan követik Dominiket, ami persze leginkább a Liverpoolhoz szerződésének köszönhető. Ez magyar szemmel nézve rengeteg követő, de viszonyításként jegyezzük meg, hogy a 23 éves középpályás barátját, a Manchester City norvég klasszisát, Erling Haalandot 31,6 millió figyelik, míg Cristiano Ronaldó 618 millió követőnél tart.