„Életem legnehezebb hívásai voltak” – így mesélt a Ferrari csapatfőnöke Hamilton leigazolásáról

2024. február 14. 18:58

Az olasz istálló a 39 éves pilótával készül a jövőre.

2024. február 14. 18:58

Mint megírtuk, Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Formula–1-es csapatánál versenyez. Azóta az olasz istálló is jelezte közleményében, hogy Hamiltont 2025-től többéves szerződés köti a csapathoz.

Ezt is ajánljuk a témában

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur most elárulta, hogy a 39 éves angol pilóta leigazolása „hatalmas lehetőséget” jelent a csapat számára, majd azt is hozzátette, fontos volt mielőbb megtenni a bejelentést, hogy ne okozzon zavart az istálló 2024-es szezonjában – írja a BBC. Azt is bejelentették, hogy Hamilton Charles Leclerc csapattársa lesz majd, így Carlos Sainznak távoznia kell. A lépés általános döbbenetet váltott ki a Formula–1-es közegben.

Vasseur jól ismeri Hamiltont, hiszen 2006-ban már a csapatfőnöke volt, amikor a brit az F1-es karrierje előtt a GP2-es junior kategória bajnoka lett, így tulajdonképpen érthető, miért jelentette ki a hétszeres világbajnok érkezését illetően, hogy „jó kihívás lesz mindenki számára”.

Kicsit több mint 20 éve jó a kapcsolatunk Hamiltonnal”

– erősítette meg Vasseur.

„Képzelhetik, nem ez volt életem legkönnyebb hívása, de Totóval még annál is nehezebb volt!” – válaszolta Vasseur arra a kérdésre, hogyan mondta el Carlos Sainznak Hamilton érkezését, illetve hogyan közölte jó barátjával, a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal, hogy leigazolják az angol pilótát.

„Hamilton a mezőny legnagyobb egyénisége, a legtöbb tapasztalattal rendelkező srác, szóval ez óriási lehetőség számunkra. Készülnünk kell a jövőre!” – fogalmazott Vasseur.

Hamilton leendő csapattársa, Charles Leclerc is elmondta véleményét a kialakult helyzetről.

Lewis egy hihetetlen pilóta, a történelem legsikeresebb versenyzője, rengeteg tapasztalattal, ami a csapatnak és nekem is segít majd.

Folyamatosan beszéltünk egymással, különösen, amikor hivatalosan is bejelentették az átigazolást. Ő egy nagyszerű bajnok. Mindig érdekes egy új csapattárs, hiszen új dolgokat tanulhat az ember, és még inkább, ha az illető hétszeres világbajnok” – tette hozzá Leclerc.

Mint ismert, a legendás olasz istálló kedden mutatta be a 2024-es Formula–1-es versenyautóját, amellyel az idén még Charles Leclerc és Carlos Sainz indul a világbajnokságon.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Nelson Almeida/AFP

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2024. február 15. 10:29
A milliárdos, akinek éhen döglött a kutyája, mert zöldséggel etette.
luxusbatar
2024. február 15. 08:23
Viszi magával a fehérbőrű pincsikutyáját is? Azt aki még a kupakot is letekeri neki a vizespalackról...
toro
2024. február 15. 07:59
Egymásra találtak. Két leszállóágban lévő dolog. Ez a mosdatlan ember méltó jelképe az egész Forma-1 -nek. Agyonszabályozott, nézhetetlen, követhetetlen szar. A barnabőrű hablegény meg egy undorító köcsög, aki addig volt eredményes, amíg az autója a legjobb volt. Viszonhallás mindkettőnek.
Zsolt75
2024. február 15. 07:32
Nekem mindegy, csak ne legyen hangosabb, mint a többi. Már régóta csak a vasárnap ebéd utáni szundikálásomhoz kapcsolom be .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!