Itt van Szoboszlaiék tavaszi menüje: bemutatjuk a válogatott kiválasztott ellenfeleit (VIDEÓ)

2024. január 30. 17:36

Marco Rossi rafináltan válogatta össze a magyar csapat riválisait.

2024. január 30. 17:36
Cullen, Josh; Schäfer András

Mint Csányi Sándor hétfőn bejelentette, megvan, mely válogatottakkal méri össze az erejét nemzeti csapatunk a nyári Európa-bajnokság előtt. A pontos időpontok és helyszínek még körvonalazódnak, ám az már biztos, hogy Koszovó, Törökország, Írország és Málta ellen lép pályára Magyarország. Elemezzük az ellenfeleket, s azt is megvilágítjuk, miért rájuk esett a választás.

Márciusi menü

A tervek szerint elsőként a szintén Eb-résztvevő Törökországgal játszik majd Marco Rossi együttese március végén, hazai környezetben. A törökök erősségét nem csak a világranglistán elfoglalt 31. helyük jelzi (Magyarországot a 27-ként jegyzik), hanem az is, hogy tavaly felkészülés találkozón – számunkra is jó példát szolgáltatva – Németországot (2-3) és Európa-bajnoki selejtezőn Horvátországot is (0-1) legyőzték – egyaránt idegenben. Technikás, gyors csapatot alkotnak, több 10 millió euró értékű labdarúgójuk van, többek között a Manchester Unitedben, a Hoffenheimben, a Rangersben, a Romában és a Juventusban is szerepel török. Szövetségi kapitányuk a korábbi kiváló olasz válogatott támadó, Vincenzo Montella, aki ősszel vette át Kabakék irányítását. 2020-ban, a Nemzetek Ligájában oda-vissza vertük őket (1-0, 2-0), azóta sokat léptek előre.

Második felkészülési ellenfelünk – szintén márciusban és Magyarországon – Koszovó lesz, amely ugyan nem jutott ki az Eb-re és a világranglistán is csak a 101. helyen áll, Európa-bajnoki csoportellenfelünk, Svájc azonban a selejtezők során sem idegenben sem hazai pályán nem tudta legyőzni (2-2 és 1-1). A balkáni miniállam ellen még soha nem játszott Magyarország, vélhetően hasznos lesz a harcos, megalkuvást nem tűrő, mégis játszó együttes elleni erőpróba.

Skótokra hangolódva

Júniusi első tesztmérkőzésünket idegenben, Írországgal vívjuk. A szigetországi csapat nem fénykorát éli, nem jutott ki a kontinensviadalra, és jelenleg csak a 60. a világranglistán. a test test elleni küzdelmet előtérbe helyező, kemény harcmodora ugyanakkor segítségére lehet válogatottunknak a Skócia elleni Eb-csoportmeccsre való felkészülésben. Érdekesség, hogy a 2021-es torna előtt is összecsaptunk az írekkel, 0-0 lett a meccs végeredménye Újpesten, ahogy 2012-ben is a régi Puskás Stadionban. Amikor legutóbb jártunk, 1993-ban Dublinban 4-2-re győztünk ugyancsak tesztmeccsen Puskás Ferenc irányításával.

Az Európa-bajnokság előtti főpróbát Málta ellen tartjuk. A múltból van ugyan néhány felettébb fájó, kínos emlékünk, jelenleg azonban ég és föld a különbség a mieink javára. A miniállamé a világ egyik legszerényebb képességű válogatott (a világranglistán 172.), az olasz Michele Marcolini vezette gárda ideális partnernek tűnik arra, hogy önbizalomnövelő győzelemmel hangoljanak Szoboszlaiék.

Néhány pontosítás

A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságot Svájc ellen kezdi június 15-én, négy nappal később Németország, június 24-én Skócia lesz az ellenfél. A felkészülési találkozókkal kapcsolatban van még néhány részlet, amit tisztázni kell. A tudnivalókról a Magyar Labdarúgó Szövetség későbbre ígér tájékoztatást.

„A mérkőzésekkel kapcsolatos szerződések egyelőre nem kerültek aláírásra, néhány apró részlet még tisztázásra vár. Amint ez megtörténik, az MLSZ a szokásoknak megfelelően azonnal kommunikálni fogja a mérkőzések konkrét dátumait és helyszíneit” – áll az mlsz.hu oldalon.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
italosiparos
2024. január 31. 09:13
Megfelelő ellenfeleknek tűnnek. Törökökkel egy ki-ki meccs(nem biztos,hogy mi vagyunk az esélyesebbek),íreket egy kemény meccsen hozni lehet,a másik kettő kötelező győzelem.A Málta elleni gondolom egy ráhangoló meccs az eb előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!