Zaklatott tinédzserévek után talált rá Korok Fatima a szabadtüdős mélymerülésre, amelyben háromszoros világbajnok és 102 méterrel világcsúcstartó, amit döbbenetes, de autodidakta módon sajátított el. Négy nyelven beszél, előző életében idegenvezetőként is dolgozott, ma egy félelmetes világba kalauzol minket a tengerek mélyére.
Korok Fatima 102 méter mélyre merült egyetlen levegővel, és mindezt – szinte hihetetlen –, de autodidakta módon sajátította el. Ezzel megdöntötte a szabadtüdős mélymerülés világrekordját.
Négy nyelven beszél, előző életében – ahogy ő nevezi ezt – dolgozott idegenvezetőként is, de ma már a merülés az élete.
A háromszoros világbajnok egy teljes napját kísértük végig.
Én nagyon erős vagyok fejben, de ez nem egyik napról a másikra alakult ki, ehhez sok mély ponton kellett átrágnom magam”
– utal Fatima az életének egy olyan fejezetére, amit ma már előző életnek hív. „Egyetértek azzal, hogy világpolgár vagyok. Természetesen Magyarországon születtem, magyarok a szüleim, itt szocializálódtam, és csak huszonnégy évesen kezdtem el nagyon utazni. Huszonöt évesen volt az, amikor azt mondtam, hogy én külföldön élek, bár ezt az első fél évben még magamnak sem vallottam be.
Éltem Tenerifén, Mallorcán, Kubában, Mexikóban, Hondurasban, voltam nagyon sok helyen pár hónapot a felkészülés miatt, mondjuk a Bahamákon vagy Horvátországban. Úgyhogy most azt mondom: „az az otthonom, amikor a családommal vagyok Magyarországon. Illetve amikor a tengerben vagyok.
Azt is az otthonomnak mondom, bárhol is legyek a nagyvilágban.”
Fatima őszintén beszélt arról is hogy mit él meg akkor, amikor egy-egy, végül rekordot hozó merülésre készül:
Óriás stresszben vagyok verseny előtt, és felhívom apát vagy anyát, hogy »Jaj, most nagyon izgulok!«, na, akkor mindig erőt adnak nekem.”
Amikor arról kérdeztük, hogy vajon különleges képességei segítették-e hozzá a világraszóló eredményekhez, meglepő választ adott.„Mindenki képes lehet erre, amire én. Hiszek abban, hogy mindenkiben benne van a lehetőség, csak nem mindenki él vele. Mindenkinek meg kell találnia azt, ami boldoggá teszi, és amit szeretne csinálni. Ha azt szívvel-lélekkel, nagy erővel, pénzt, időt nem sajnálva csinálja, akkor abban az egyik legjobb lesz. Kellő támogatás esetén. Én ezért vagyok szerencsés, mert ilyen családi hátterem van. A mai napig a szüleim menedzselik a sportolói karrieremet.”
Elképesztő erő és céltudatosság lakozik a külföldön talán híresebb magyarban, akit a nemzetközi szabadtüdős szakma nagyra értékel és jól ismer:
„Hiába vagyok világbajnok és világrekorder, látom, hogy még mennyit lehet fejlődni erről a szintről is. Pláne, hogy mindezt az eredményt sérülten értem el az idén.
Az első három évemben a felkészülésnél nem is segített edző. Mondhatni, autodidakta módon tanultam meg merülni. Sok podcastot hallgattam, folyamatosan e-maileztem, kérdeztem, leállítottam random embereket –
fedi fel szakmai pályafutásának szinte hihetetlen részleteit Fatima. „A szabadtüdős merülés egy kis közösség. Amikor Egyiptomban laktam, volt, hogy hozzátársultam nagy nevekhez, csúcstartókhoz, világbajnokokhoz, mert kellett nekik valaki, aki velük edz. Tőlük tanultam, mint egy szivacs. Én így szeretek tanulni!” – meséli Fatima azt a nem hétköznapi utat, amit bejárt eddig.
Itt megnézheti a Korok Fatimával készült portrét:
A nyitóképen: Korok Fatima szabadtüdős mélymerülő világcsúcstartó interjút ad. Fotó: CSC