Lipták Tamás: Ehhez sem az UEFA-nak, sem az MLSZ-nek nem lenne szabad asszisztálnia!

2023. november 06. 19:52

A Jobbszélső Telegram-csatorna szerkesztője szerint „ennyire könnyen talán nem szabadott volna cserben hagyni” a szurkolókat.

2023. november 06. 19:52

A Mandiner hétfőn beszámolt róla, hogy a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) azt kezdeményezte, hogy a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező mérkőzést Szófia helyett Plovdivban rendezhesse meg, az eredetileg meghirdetett – magyar idő szerinti – 20.45 óra helyett 18 órás kezdéssel.

A bolgár rendőrség a találkozó eredeti időpontban, nézők előtti szervezéséhez nem járult hozzá,

az UEFA a rendkívüli körülményekre tekintettel elfogadta a találkozó zárt kapuk mögötti megrendezését. A bolgár szövetség annak érdekében döntött így a találkozó előtt tíz nappal, hogy elkerüljön bármilyen nem kívánatos történést, illetve esetleges atrocitást, ugyanis sajtóhírek szerint a bolgár szurkolók összehangolt tüntetést szerveztek a bolgár szövetséggel szemben a Magyarország elleni Eb-selejtezőre.

Az MLSZ hangsúlyozta, sajnálattal értesült a változásról, és arról tájékoztatja a mérkőzésre jegyet vásárolt szurkolókat, hogy a belépők árát természetesen visszatéríti. A jegytulajdonosokat a szövetség hamarosan e-mailben felkeresi.

„Elképesztőnek tartom nemcsak a bolgár szövetség, de az UEFA és az MLSZ hozzáállását is a történtekhez” – nyilatkozta a Magyar Jelennek Lipták Tamás Honvéd-szurkoló, a Jobbszélső Telegram-csatorna szerkesztője.

„Egy szűkszavú közlemény, amiben a hazai szövetség sajnálatát fejezi ki, bármiféle konkrét magyarázat vagy indoklás nélkül. Persze, tudjuk, hogy a bolgár szurkolók tüntettek volna a szövetségük vezetése ellen, és ezt akadályoznák meg ezzel a lépéssel.

Azonban szerintem ehhez sem az UEFA-nak, sem az MLSZ-nek nem lenne szabad asszisztálnia,

és ne feledjük, hogy Csányi Sándor és Berzi Sándor személyében az európai szövetség meghatározó testületeiben ülnek magyar vezetők. Igaz, egyelőre nem látni, hogy ebből milyen előnyünk is van” – mondta.

„Majdnem háromezer magyar szurkoló vásárolt belépőt, foglalt szállást, intézett repülőjegyet, szabadságot, hogy ott lehessen ezen a rendkívül fontos és valóban történelmi válogatott találkozón. Többek között a mi kis társaságunk is nagyon készült már.

Ennyire könnyen talán nem szabadott volna cserben hagyni őket,

hiszen ez az egész mégiscsak a mérkőzéseken jelenlévő szurkolókért kellene, hogy legyen” – foglalta össze a véleményét Lipták Tamás.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
contractor-2
2023. november 07. 08:33
""The European Football Headquarters sent an official letter to the Bulgarian Football Union recommending that the qualification for Euro 2024 between Bulgaria and Hungary, scheduled for November 16, be moved to the Hristo Botev Stadium in Plovdiv. The reason for this is the high risk assessment after analysis by UEFA's security and safety department," the statement said." Na akkor most ki hazudik? Az UEFA vagy a bolgárok?
contractor-2
2023. november 07. 08:29
Azért meg lehetne próbálni bekavarni a bolgároknak az UEFA-nál, hogy a következő 5 tétmeccsük is zártkapus legyen, vagy ne is játszhassanak otthon.
Cserna János
2023. november 06. 22:42
Lipták fontos érveket mond. Valóban kárt szenvednek a szurkolók, mert le kell mondaniak az utazásaikat és a szállásukat. Ez a költségeik kb. 10%-ára rúgnak majd. A válogatottunk elveszíti a szurkolói támogatását. Ez mind igaz. De még mindig jobb, hogy "csak a sportolóink és a szakembereink biztonságáért kell aggódnunk, és nem egy tragikus stadionincidens esetleges nyomorúságait orvosolnunk, vészjáratokkal kimenteni a szurkolókat, orvosi költségekkel és szövődményekkel számolni. Csányinak és Berzinek is első a biztonság. A magyar szurkolók pedig a reménybeli továbbjutást ünnepelhetik itthon Montenegró ellen.
anegy_
2023. november 06. 21:01
Van igazság a felháborodásban. De azt is végig kell gondolni, ha a fogadó fél nem meri felvállalni a szurkolók védelmét, biztonságos ott létét nem garantálja, akkor mit tud tenni Csányi? Nem irányíthatja más országba a TEK-et a hazai szurkolók védelmére. 3000 magyar ember! Aggódhatunk így is a válogattot focistákért és kíséretéért ilyen bejelentés után.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!