Hősies szerencse

2023. november 18. 07:46

Nem hinném, hogy Marco Rossi nem lát bele a rendszer züllött működésébe.

2023. november 18. 07:46
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„A mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány – fogadja elismerésemet a csapat teljesítményéért – két nyilatkozatban is fura megjegyzéseket tett. Azt mondta, előbb az állami tévé riporterének, majd a nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy egész Magyarországért játszottak, és egész Magyarország szurkolt nekik. Illetve – fűzte hozzá mindkét alkalommal – vannak olyan magyar emberek, akik nem drukkoltak nekik.

A kijelentés mindkét esetben külön hangsúlyt kapott, és noha nem folytatta a gondolatot, de a testbeszédből, a mondat végén hagyott három pontból elég egyértelműen kiderült, mi az, amit gondol. Mármint a sikernek nem tapsolókról. Azt tudniillik, hogy ők nem rendes hazafiak, pont olyanok, mint akik annak szurkolnak, hogy hazánk ne kapja meg az Európai Uniótól nekünk járó pénzt. Érthető és nyilvánvaló, hogy Rossi nem ment el idáig, de a minősítés kihallatszott a hangjából.

Ezt is ajánljuk a témában

Meglehet, hogy az uniós pénzek ügye nem is fordult meg a fejében, és az is meglehet, hogy sértőnek is találja az összevetést, ám semmiképp nem az. Mert miként ahogy azok, akik az EU-s pénzek ügyében azt tartanák helyesnek, hogy igenis fagyasszák be azt a pénzt, amire várunk, sem a magyar népet akarják nehéz helyzetbe hozni, itt, a focinál sem arról van szó, hogy ne szeretnék, ha a magyar válogatott Európa-bajnok lenne. Igen, van az én környezetemben is olyan, aki a mi válogattunk ellen mondjuk nem szurkolt, inkább a sikere ellen volt. Nem azért, mert ő egy rossz patrió­ta – van ilyen? –, nem azért, mert nem szereti az országát, egyszerűen azért, mert rosszul viseli mindazt, ami ezt a hatalmat körbelengi.

A törvényekkel védett korrupciót, a protekcionista környezetet, az átláthatatlanságot, az egyre növekvő nepotizmust, másként: a lassan személyi kultuszba hajló rendszert, a totális térfoglalást. Megint másként: a mélyállamot, és még sorolhatnám. És téved, aki azt hiszi, hogy a sport, a labdarúgás világa az más, ott csak az eredmény, az eredményesség számít. Nagyon nincs így, erre a területre éppen azok a jellemző vonások, mint az egész politikai életünkre. Gondoljanak csak Felcsútra – vagy éppen Hatvanpusztára –, de gondoljanak a stadionépítések finoman szólva pontatlan elszámolásaira, vagy az ágazat egészére. Minden a Vezér igényei szerint és szórakoztatására készült.

Természetesen nem bántanám Rossit, ő elvégezte a munkáját, bár nem hinném, hogy nem lát bele a rendszer züllött működésébe. Úgy hiszem, pontosan tudja, mi veszi őt körbe, még ha bizonyos szempontból haszonélvezője is ennek a züllöttségnek.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bartus László

Amerikai Népszava

Idézőjel

Mi sem szeretjük a magyar válogatottat és nem szurkolunk neki, amihez neki semmi köze.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dupree
2023. november 20. 09:20
Még a hülye is látja - Németh P ezek szerint nem - hogy az összes jogállamiság és hasonló zsarolóeszköz azért van bevetve hogy a Mo-ra utalandó uniós pénzeket - figyi a hiteleket is amit MI FIZETÜNK - a nyugati cégek gazdagodására fordítsuk. Tehát bárkire, csak magunkra NE. Ez a csodálatos "uniós demokrácia." És az a kettős beszéd amit ezzel kapcsolatban az ilyen Németh-félék folytatnak abszolúte jellemző. Deja vu 1919, 1945-1990.
Hobby024
2023. november 20. 08:26
Annyira hülye, hogy legalább egy vereséget várna meg a fikázással. Németh, Farkasházy, Lengyel, Lendvai, amíg ilyenek az ellenzék szócsövei (a kövűletek) borítékolható a 2/3.
Mátyás01
2023. november 19. 19:54
Nevetséges ahogy a mély állam kifejezést megpróbálja egy demokratikusan választott kormányra használni. Holott nyilvánvaló, hogy az alatt mit értünk, ami szerintük összeesküvés-elmélet.
llnnhegyi
2023. november 19. 17:30
Fogatlan, Lábatlan, Töketlen, Eszetlen, tébolyult komenista maradvány!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!