„Csak két nem van” – írta ki néhány futballszurkoló, mindenki elhatárolódott

2023. november 27. 20:04

Az országban ugyanis 2019 óta hivatalosan is 3 nemet ismernek el.

2023. november 27. 20:04
null

Sokféle zenei stílus létezik, de csak két nem van” – állt egy futballszurkolók által kifeszített molinón. Nem is lenne ebben semmi meglepő, ha valamelyik közép-európai csapat ultrái fejezték volna ki így véleményüket, de a transzparenst a Bayer Leverkusen nevű német csapat ( amely mellesleg veretlenül vezeti a Bundesligát) drukkerei tartották.

Ez a német elsőosztályban meglehetősen szokatlan szurkolói megnyilvánulás, főleg az olyan nyugatnémet csapatok esetében, mint az észak-rajna-vesztfáliai Leverkusen.

„Hogy a német futballban mennyire tolerálják a fősodratútól eltérő véleményeket, arról pontos képet kaphattunk két és fél éve, amikor Petry Zsoltot a Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozata után azonnal kirúgta a Hertha BSC, a kapusedző csak a napokban kapott újra munkát a labdarúgás területén.

A német futballszurkolókat egyébként is igyekeznek  »jó útra« téríteni, több helyen szeretnének megszabadulni a „szélsőjobboldalinak” titulált drukkerektől, akik helyett majd ideológiailag jobban képzett ultrákat várnak a stadionokba” – emlékeztet a hírről beszámoló Magyar Nemzet.

Ahogy várni lehetett, ebben az esetben sem maradt el a felháborodás, amely főleg kommentek formájában érkezett, de elhatárolódott a csapat klubvezetése is. „Ez az akció ízléstelen és helytelen volt, nincs semmi köze azokhoz az értékekhez, mint a nyitottság és a tolerancia, amelyeket a Bayer Leverkusen is képvisel – mondta a Bildnek Fernando Carro, a Leverkusen ügyvezető igazgatója.

A Bayer szurkolói klubjának egyik vezetője elmondta, hogy a drapériát előtte senki sem látta, és nem lett leegyeztetve, így hivatalosan nem is lehetett volna ott. Az Express.de pedig hozzáteszi, hogy a kiírás Németországban törvénytelennek számít, mert hivatalosan három nem létezik az országban 2019 óta.

 

 

Nyitókép: képernyőmentés

 

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. december 16. 22:30
Megtalálták a "z" kromoszómát. A Z degenerációban...
survivor
2023. december 16. 22:24
Melyik a harmadik ?
ujujuj
2023. december 16. 20:00
A Bayer, mint gyógyszergyár és a csapat névadó szponzora legyen szíves megnevezni azt az ivarszervet, amire ők gyártanak gyógyszert, de sem a férfi, sem a nő nemhez nem köthető. Egy sincs? Köszöntem.
rocktoberi-2
2023. december 09. 16:32
Viccesek ezek az elkorcsosult nácik. Mindenesetre egyértelmű, hogy a genderideológia zászlaja alá nem lehet tömegeket gyűjteni ugyanis a normális emberek leszarják ezt a baromságot. Akkor is ha nevetséges törvényekkel fenyegetik őket. Majd a muszlimjaik megoldják ezt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!