Visszavonult a válogatott hőse

2023. október 19. 19:52

Horvátország és Wales ellen is három pontot ért a találata, egy ország megszerette.

2023. október 19. 19:52
Pátkai Máté

35 esztendősen befejezte profi pályafutását Pátkai Máté. A 23-szoros válogatott, háromszoros magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes labdarúgó az NB I-ben az MTK-val, a Győrrel és a Videotonnal, az NB II-ben pedig a Vasassal lett aranyérmes, a fehérváriakkal a Magyar Kupát is megnyerte. A nemzeti csapatban a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében két gólt is szerzett, Horvátország és Wales ellen is az ő találatával nyert a nemzeti csapat. Télen a Vasas játékosaként súlyos sérülést – keresztszalag-szakadást – szenvedett, nyáron pedig nem hosszabbítottak vele szerződést Angyalföldön, azóta nincs csapata. Szinte teljesen felépült, szeptember közepén abbahagyta a rehabilitációt, mert amikor látta, hogy nem fog kapni olyan lehetőséget, amilyet szeretne, úgy döntött, nem folytatja a focit.
Már rendben lennék fizikálisan, de nyáron lejárt a szerződésem 

a Vasasnál, és úgy érezték, hogy már nem vagyok fontos, nem tudok segíteni. 

Persze nyilván nem így, sérülten terveztem a lezárást. Sok mindenkitől hallottam, hogy ilyen esetben – főleg ha az ember valamit letett már az asztalra, még ha nem is fiatal –, segítik azzal a játékost, hogy vissza tudjon jönni a sérüléséből. A Vasasnál ezt nem érezték fontosnak. A szeptember eleji méréseim sok huszonéves játékosnál jobbak voltak, de nem akartam már várni, és én is csak olyan lehetőségben gondolkodtam, ami a családnak is megfelelő, hiszen a gyerekeim jó iskolába járnak, nem akartunk nagy változást. Így végül a befejezés mellett döntöttünk. Sokáig a foci az első, de eljön a pont, amikor a család fontosabb”– mondta a csakfoci.hu-nak adott interjúban Pátkai Máté. 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
proctor
2023. október 20. 19:54
Íme a gusztustalan jelenet, melyet a Haladás elküldött az MLSZ-nek – VIDEÓ Megmutattuk, milyen bunyóval ért véget a Vasas és a Haladás NB II-es rangadója (1–0). A több piros lapot hozó hajrá előtt is történt egy s más, hogy mást ne mondjunk, Pátkai Máté, az angyalföldiek válogatott játékosa a lerántott Horváth Rajmund felé köpött. https://videa.hu/videok/sport/magyar-sport-kult-ZDSMsrSTdzSHD2qi
DrPepper
2023. október 19. 21:08
A horvátok elleni karate gól emlékezetes marad. Még 35 évesen is szomorú,hogy sérülés miatt kell visszavonulnia, sok sikert a "civil" életben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!