„Hamászos robbantós” – a rasszista beszólások miatt lecseréltette magát Remili Mohamed

2023. október 30. 18:39

A Kelen SC játékosa nem volt hajlandó tovább hallgatni a sértő, rasszista beszólásokat.

2023. október 30. 18:39

Nemrég Csornán játszott az NB III-as Kelen SC, melynek játékosát Remili Mohamedet „durva, rasszista megnyilvánulások érték” a mérkőzés alatt. A korábban többek között Újpesten, a Vasasnál és Pakson is futballozó magyar támadó a második félidőben lecseréltette magát, mert 

nem volt hajlandó tovább hallgatni a sértő, rasszista beszólásokat 

– számolt be a történtekről a csakfoci.hu.

A hétéves kora óta Magyarországon élő játékos a portálnak elmondta, hogy hozzászokott már a válogatott szidásokhoz, de úgy gondolja, van egy határ, amit nem lehet átlépni.

„Döbbenetes, hogy 2023-ban még ott tartanak egyesek, hogy a lelátón »migránsoznak«, »hamászos robbantósnak« neveznek. Annyira bántott és annyira magam alatt voltam a történtek után, hogy azt mondtam, nem húzok többet focicipőt és nem nézek futballmérkőzést” – mondta a nyár óta a Kelen SC-t erősítő Remili. A játékos megjegyezte, hogy a magánéletben nincsenek ilyen gondjai, és tudja, hogy akik most támadták, az az elenyésző kisebbség.

Remili ugyanakkor hangsúlyozta, ezek

 az elfogadhatatlan megnyilvánulások tönkreteszik a játékot”

 – olvasható a csakafoci.hu-n.

A csapat végül 2-1-es győzelemmel tért haza a találkozóról.

Nyitókép: Kelen SC Facebook-oldala

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Turán
2023. október 31. 18:01
Változnak az idők. A huhogó fradisták meg átpártoltak az arabokra meg a feketékre ..
Hyazinth
2023. október 30. 21:26
Francisco El Curo meg a szaúdi válogatottat terroristázta le annak idején.
Kovács Ubul
2023. október 30. 19:36
További sokmilliárdot az úriemberek sportágába!
Roadkill
2023. október 30. 19:18
"mérgében földhöz csapta a stoplist, hazament és nekilátott legyártani egy pokolgépet..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!