Szoboszlai imponáló, előttünk vált világsztárrá! – az NB I-be nyolc év után visszatérő Mátyus János a Mandinernek

Sorsszerű volt, hogy éppen korábbi csapata, a Ferencváros ellen tért vissza – 8 év után – az NB I-be, immár a Kisvárda vezetőedzőjeként. Miként élte meg, hogy edzőként első vereségét szenvedte el a zöld-fehérek ellen (FTC-Várda FC 1-0)?

Bár azt szokták mondani, az ember ahogy öregszik, egyre szentimentálisabb lesz, ám mivel edzői pályafutásom alatt már többször előfordult, hogy korábbi csapataim ellen (Fradi, Honvéd, Győri ETO) szerepeltem, ez ma már nem okoz akkora lelki válságot. Felemelő érzés volt a Groupama Arénában szerepelni, ám vereség után sosem lehet elégedett egy edző, én sem voltam az. Rengeteg dolgunk lesz, de a második félidőben tapasztaltakra már lehet építeni, már látom a fényt az alagút végén. Az élvonalbeli visszatérésemről csak annyit: amikor a Fradi-meccsre utaztunk, a buszon sok minden lepergett bennem, hiszen rengeteg dolog történt velem az elmúlt években, és nagyon büszke vagyok, hogy visszakerülhettem az immár 12 csapatos NB I-be.

Talán már nem meglepő, hogy ismét tűzoltásra hívták – így volt ez egész edzői pályafutása alatt a REAC-tól kezdve a Pápán át egészen Nyíregyházáig, Szombathelyig és Budafokig. Miért alakult úgy, hogy Mátyus Jánosból az évek alatt az ügyeletes megmentő lett?

Az utóbbi években kissé valóban beskatulyáztam magam ebbe a szerepkörbe. Pápa után a Nyíregyházával is kiemelkedően szerepeltünk, de ott lehet, hogy elkövettem egy hibát. Miután kizárták a csapatot az NB I-ből, annak ellenére kitartottam a klub mellett, hogy volt első osztályú ajánlatom. Egyébként az edzői pályafutásom sem mindennaposan kezdődött: az egyik héten még a Tatabánya játékosaként a Puskás Akadémia ellen léptem pályára, majd elfogadtam Forgács József és az áldott emlékű Kutasi Róbert ajánlatát, a következő héten a REAC – Vecsés másodosztályú bajnokin a rákospalotaiak vezetőedzőjeként ültem a kispadon. A Vecsés elleni hazai meccsel debütátam: 3-0-s vereséget szenvedtünk, Horváth Ferenc csapata agyonvert minket. Akkor 

Mára viszont már úgy érzem, beértem, és pont a helyemen vagyok, Kisvárdán.

A Várda előtt Budafokon dolgozott. Tulajdonképpen miért kellett eljönnie a nyáron a fővárosi klubtól, hiszen amellett, hogy magabiztosan tartotta a csapatot az NB II-ben, a klub legnagyobb sikerét is elérte a Magyar Kupa-döntőbe jutással?

Ezt sokan nem értették. Nem történt szenzáció, semmiféle anyagi vagy szakmai nézeteltérésem nem volt a vezetőkkel. Csupán annyi az ok, hogy a szerződésemben egyetlen pontjához ragaszkodtam, amely kapcsán abszolút nem közeledtek egymáshoz az álláspontok. Jakab Jánostól és Vizi Sándortól is békében és barátságban váltunk el, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. 

Kisvárdára visszatérve: milyenek az első benyomások? S hogy jön ki Révész Attila sportigazgatóval, aki – önhöz hasonlóan – keményen ragaszkodik a saját elképzeléseihez, amelyeket tűzön-vízen keresztül visz?

Nagyon sokan féltettek engem, de erre csak azt mondhatom: mivel a Kisvárda sikerét senki nem akarja jobban, mint Révész Attila (mögötte én is csak második lehetek a sorban), abszolút harmonikus a kapcsolatunk. Ráadásul a sportigazgató is nagyon érti a szakmáját.

Mennyire nehezíti a munkáját, hogy – október második feléig egészen bizonyosan – a várdai stadion gyepszőnyegének gombás fertőzése miatt sorozatban idegenben kell pályára lépniük?

Valóban nem ideális a helyzet, hiszen a Fehérvár és a Puskás Akadémia elleni meccseinket még idegenben játsszuk. De aztán fordul a kocka: kilencszer lépünk pályára hazai környezetben. Ezt az időszakot még át kell vészeljük, pontokat kell gyűjtenünk, és elindulni felfelé. Remélem, megoldjuk!

Mennyire más manapság az élvonalban dolgozni, mint az NB II-ben vagy akár a kilenc évvel ezelőtti NB I-ben?

Sokáig azt mondtam: aki az NB II-ben jó edző, nyilván az NB I ben is az. Ezt az álláspontomat revidiálnom kell, hiszen a másodosztályban csak magyar játékosokkal foglalkozol, viszont az első osztályban teljesen más a helyzet. 

Nem véletlen hívják a Kisvárdát „balkáni válogatottnak”, de ezzel semmi gond, megoldom ezt a feladatot is. A kilenc évvel ezelőtti állapotokhoz képest természetesen sok minden változott, nincsenek anyagi viták, ki nem fizetett játékosok, ellenben sorra épültek stadionok, és mindenhol olyan körülmények uralkodnak, amelyben minőségi munkát végezni. Kisvárdáról mindenki tudja, hogy nem az ország közepe én sem jártam előtte itt még soha, de egy olyan sportkomplexummal rendelkezünk, amely valóban minden igényt kielégít.

A bennmaradáson túl mi a konkrét célkitűzés a bajnokság végére?

Konkrét célkitűzés nincs, de Révész Attila elmondta, hogy mit szeretne látni. Amikor 2018 őszén a klub berúgta az ajtót az NB I-ben, egy harcos, vagány csapat volt, jószellemű légiósokkal. Mindez az utóbbi időszakban kissé elveszett; talán azért is kerültem ide, mert korábbi csapataimra pont ez volt a jellemző. E mentalitásnak pontokban is meg kell mutatkoznia, éppen ezért a szezon végére a középmezőny a cél.

A honi futballban dolgozó szakemberként miként éli meg a válogatott sikereit?

A magyar és külföldi edzők kapcsán is mindig azt mondom: csak jó edző van és rossz. Válogatottunk több mint egy éve nem kapott ki, az utóbbi években sikert sikerre halmoz, és ez egyértelműen Marco Rossinak köszönhető. A szövetségi kapitány taktikai felkészültége kiemelkedő, van egy elképzelése, amelyhez konzekvensen tartja magát. Roppant imponáló, hogy tökéletesen beilleszkedett a magyar futballközegbe, és ezt abszolút érezteti is. Korábban elmondta például, hogy édesapja kedvenc futballistája Puskás Ferenc volt; 

S mit szól Szoboszlai Dominik karrierjéhez, liverpooli szárnyalásához?

Bevallom, miután Liverpoolba igazolt, kicsit féltettem őt, illetve kíváncsi voltam, mikor válik stabil csapattaggá. Nos, úgy néz ki, az első másodperctől beilleszkedett, a játékostársak elfogadták, a közönség rajong érte, természetesen nem érdemtelenül. A játékával, a góljaival, a habitusával abszolút rászolgált erre. Semmi megilletődöttség nem látszik rajta, az önbizalma pedig megrendíthetetlen.  Jó a fizimiskája, és ez imponál mindenkinek. Túlzás nélkül mondhatom: előttünk vált világsztárrá! 

Nyitókép: kisvardafc.hu