Halász Bence megcsinálta – máris van egy magyar döntős az atlétikai vb első napján

2023. augusztus 19. 14:31

Rögtön az első kísérletével 78,13 m-ig jutott, azaz teljesítette a selejtezőszintet, így bejutott a vasárnap esti fináléba a magyar kalapácsvető, akinek komoly esélye lehet az éremszerzésre hazai közönség előtt.

2023. augusztus 19. 14:31
Day 1 - World Athletics Championships Budapest 2023
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Halász Bence megcsinálta!

Rögtön az első kísérletével 78,13 m-ig jutott, azaz teljesítette a selejtezőszintet, így bejutott a vasárnap esti fináléba a magyar kalapácsvető!

A legnagyobb nyomást az egész világbajnoki felkészülés alatt Halász Bencének kellett elviselnie, hiszen az egyetlen igazi magyar éremesélyese lehet a budapesti atlétikai világbajnokságnak. Látszólag a nyitányban jól viselte ezt a nyomást és az M4-sport kérdésére válaszolva elmondta:

 

Nagyszerű érzés volt  hallani a „Hajrá Bence!" bíztatást, ahogy beléptem a stadionba, de amint a dobókör felé lépkedtem, már igyekeztem minden külső tényezőt kizárni. Nagyon örülök, hogy a nyomás ellenére könnyedén megdobtam a selejtező szintet és az is öröm, hogy nem a második vagy a harmadik kísérletre kellett várnom, ez nagy könnyebbség. Igen, vannak komoly ellenfelek a lengyelek mellett, például a kanadai dobó, de én is tartogatok meglepetést holnapra, ám!" 

 

mondta mosolyogva a magyar kalapácsvető. 

Itt megnézheti hogyan készült Halász Bence élete eddigi legfontosabb versenyére:

 

Új országos csúcsot futott a 4X400-as magyar vegyesváltó az atlétikai világbajnokságon

A többi magyar is nagyszerűen kezdett a nyitónapon. 

Molnár Attila az első helyen adta át a botot, Kéri Bianka és Wahl Zoltán után pedig a negyedik legjobb volt a magyar váltó. 

Molnár Janka végül óriásit csatázott a riválisokkal az utolsó körben, és egy új országos csúccsal meglett az ötödik hely

de sajnos a döntős szereplés végül nem. Egy bukás is volt az utolsó váltásnál a második elődöntőben, de végül a magyar döntő nem múlt ezen. A negyedik németek ugyanis 3:13,25-öt futottak, így a magyar egység éppen, de lemaradt a fináléról.

Itt megnézhetik a magyar váltó futását.

A nyitónapon 19 magyar atléta érdekelt, részletes szereplésüket az Origo Sporton folyamatosan nyomon követhetik

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claudius1
2023. augusztus 20. 16:46
Jó ez a VB, folyamtosan nézem. Túlárazták rendesen, a szemét kormány maffia, de profi a lebonyolítás.
Kozmosz
2023. augusztus 20. 02:20
Hajrá MAGYAROK!
Héja
2023. augusztus 19. 16:17
Csak így tovább Bence!
robertdenyiro
2023. augusztus 19. 15:58
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!